Hitelt kellett felvenni sok családnak a digitális távoktatás miatt Minden negyedik szülő kénytelen volt új számítástechnikai eszközt venni a gyerekének a digitális távoktatás miatt, háromból kettőnek, ha új gépet nem is, de valamilyen kiegészítőt, …
Sokkal több információt kaphatnak a jövőben az ügyfelekről a bankok A Mastercard bejelentette Market Trends elnevezésű szolgáltatásának elindítását. Az európai bankok és pénzügyi intézmények számára kidolgozott új, interaktív platform átfogó képet nyújt az aktuális fizetési …
Itt az első zöldkötvény Magyarországon Sikeresen lezajlott a CPI Property Group magyarországi zöldkötvény-kibocsátása. 30 milliárd forintot vont be az ingatlanfejlesztő cég alig 2 százalékos hozam mellett.
Megvan az MNB-nél a csodafegyver a hálapénz és a nyugdíjproblémák ellen, de félnek bevetni A jóléti alapok tervét másfél éve propagálja a Magyar Nemzeti Bank számos fórumon. Hiába támogatja azonban a pénztári szakma, és szól mellette számos érv, nem …
Máris nyertek 40 milliárdot az OTP kisbefektetői A járvány jött, majd ment. A háztartások júniusban már ugyanúgy vásárolták az állampapírt, mint békeidőben. A bátor kisbefektetők jól jártak a részvényekkel, az OTP nagy …
Meglepetés az OTP-től: jövőre dupla osztalékot fizethet a bank A várakozásoknál is jobb eredményről számolt be az OTP Bank Nyrt. a második negyedéves gyorsjelentésében. Jövőre az idén elmaradt osztalékot is kifizetné a bank a …
Lehet, hogy nyert egy autót? Jobb, ha utánanéz! Lassan nyugdíjas korba lépnek az autónyeremény-betétkönyvek Magyarországon. A konstrukció még mindig népszerű, vannak, akik több autót is nyertek már, de sokan sosem jelentkeznek a nyereményért. …
Durva tényeket közölt az UniCredit A második negyedévben is durván csökkent a nyereség az olasz nagybanknál. A június már jobb eredményeket hozott, a Magyarországon viszont a sokáig eminensként szereplő bank, …
Jön a fogyasztóbarát személyi hitel: ezek a bankok nyújtják majd A minősített fogyasztóbarát személyi hitellel nem fog lyukra futni a jegybank. A bankok és pénzügyi vállalkozások alig várják a rajtot, legfeljebb az év végén lejáró …
OTP-részvényt venne? Erről tudnia kell Péntek hajnalban teszi közzé második negyedéves gyorsjelentését az OTP Bank. A piac izgatottan várja az eredményeket, hiszen a koronavírus-járvány a bankot több piacán is érinti, …