Nem tette zsebre a kormány, hogy felemelte a nyugdíjkorhatárt Szombaton is folytatódtak szerte Franciaországban a nyugdíjreform elleni utcai tiltakozások. A tüntetők barikádokat emeltek, kukákat gyújtogattak.
Ennyit a bankpánikról, megnyugodni látszanak a kedélyek A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 81,65 pontos, 0,20 százalékos csökkenéssel 40 771,24 ponton zárt pénteken.
Nincs megállás a gázár-csökkenésben A bankrendszer stabilitásával szemben felmerült, ismét fokozódó befektetői aggályok miatt jelentős csökkenéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. A gáz és a kőolaj is …
Erdogan döntött: itt van, amire mindenki várt A török elnök közölte: Törökország hozzájárul Finnország NATO-csatlakozásához. A hasonló tartalmú bejelentést a Fidesz-frakció is mára időzítette.
Drog lehet a lisztben: azonnal dobja ki, ha ilyet vett! Teljes kiőrlésű terméket hívott vissza a forgalmazó.
Hogy lesz ebből egyszámjegyű infláció? Az magyar inflációs adat bár nem meglepetés, de összevetve a többi uniós tagállaméval, egészen hajmeresztőnek tűnik. Továbbra is a sor végén kullogunk.
Megint a lehallgatásokat kérték számon Magyarországon Az uniós biztos szerint a tagállami hatóságoknak alaposan ki kell vizsgálniuk a jogellenes megfigyelésekre vonatkozó állításokat. A Fidesz EP-képviselője több tiszteletet követelt a "nemzetállamoknak".
Valaki szólhatott a forintnak, hogy ne vicceljen velünk Vagy csak lenyugodtak a kedélyek: erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Nem tudott szabadulni a tőzsde a svájci rémálomtól A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 954,40 pontos, 2,28 százalékos csökkenéssel, 40 852,89 ponton zárt csütörtökön.
Okosban papírozták a luxusjachtokat, most rács mögött vannak Korrupt hajóvizsgáztatókat ítéltek több év börtönbüntetésre. Távvizsgálat kenőpénzért volt a specialitásuk.