Merész lépést tett Ukrajna: lerombolta Putyin gépezetének szívét Százmilliárd dolláros kárt okozott Ukrajna Moszkvának azzal, hogy orosz energialétesítményeket támadott nagy hatótávolságú drónokkal.
Hajszálnyit megbillent a forint, így nyitotta a hetet Egy árnyalatnyit gyengült a magyar valuta a hétvégén, de így is erősebb a szeptember elejinél.
Forrong Prága a parlamenti választások előtt, fontos beszédre készül az elnök Egymást követik a tüntetések a cseh fővárosban. Míg szombaton a kommunisták vonultak utcára, vasárnap civilek hívták fel a figyelmet a kommunisták és a szélsőségesek hatalomra …
Váratlan helyzet Moldovában: történelmi győzelem küszöbén a kormánypárt Hivatalos végeredmény még nincs, de az már látszik, hogy egyértelműen az Európa-párti kormánypárt vezet a moldovai parlamenti választásokon.
Ahogy öregszünk, úgy távolodunk egyre inkább az egykori álmainktól Minél idősebb valaki, annál kevésbé találja hasonlónak az életét ahhoz képest, amit gyerekkorában elképzelt magának – derül ki egy friss felmérésből.
Vigyázat: Ezektől az ételektől szó szerint súlyos betegre ehetjük magunkat Léteznek olyan alattomos betegségek, amelyek kialakulásában kulcsszerepet játszanak a táplálkozási szokásaink.
Drasztikus döntést hozott a skandináv ország: hosszabb időre lezárják a légteret Szeptember 29-től október 3-ig teljesen betiltják a civil drónok repülését a skandináv országban.
Nehogy rutinból menjen az állomásra: lehet, hogy csak a vonat hűlt helyét találja Hétfőtől csaknem két hétig változik a menetrend a Balaton északi partján. Több helyen buszok járnak majd a vonatok helyett.
Megszólalt a rendőrség: ekkor derülhet ki, mi okozta pontosan Kaszás Nikolett halálát A rendőrség kizárta, hogy bűncselekmény miatt vesztette életét a Pilisben megtalált fiatal nő.
Ébresztőt kell fújnia az autóiparnak: ideje visszatérni az elektromos álomból a valóságba Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy az autógyártók azt hitték, az aranykor 2024-ben is folytatódik, közben azonban a piacok teljesen …