Kiszabadult az izraeli túszok második csoportja is, már Gázából hazafelé tartanak A Hamász átadta az élő túszok második, 13 fős csoportját is a Nemzetközi Vöröskeresztnek.
Nincs többé Sziget Fesztivál? Gerendai Károly megszólalt Bizonytalanná vált a fesztivál jövője, miután a Sziget Zrt. kezdeményezte a fővárossal kötött szerződés felmondását. A tulajdonosok ugyanakkor felkínálták a lehetőséget a nagyszabású rendezvény alapítójának, …
Szerencsére elmaradt a fekete hétfő - így nyitotta a hetet a forint Alig változott, sőt, kissé még erősödött is a hét végén a magyar valuta árfolyama.
Kiszabadultak az első izraeli túszok, elengedték a magyar foglyot is A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek az izraeli túszok első csoportját. Köztük van a magyar állampolgársággal is rendelkező Omri Miran is.
Szájtátva bámulhatjuk, mit produkált Kína Szeptemberben rekordokat döntött a kelet-ázsiai nagyhatalom külkereskedelmi forgalma.
Kitalálta Trump, hogy büdzsé híján miből fizesse a katonákat Miután a szövetségi kormánynak nincs elfogadott költségvetése, "nem konvencionális" eszközöket keresnek arra, hogy legalább a katonák bérét utalni tudják.
Hamász: hétfőn megkezdjük az izraeli túszok elengedését Ha minden jól megy, reggel szabadon bocsátják a két éve fogságban tartott izraeli foglyokat. Azonban van még néhány tisztázatlan kérdés a hétfő déli határidőig.
Döntött az ügyészség Hatvanpuszta ügyében Elutasította a bicskei járási ügyészség Hadházy Ákos panaszát, amelyben kifogásolta, hogy a rendőrség nem nyomoz a hatvanpusztai műemlékrombolással kapcsolatos feljelentése ügyében.
Bombákat dugott a postaládákba - ezzel fenyegetőzött a csepeli férfi A rendőrök szerencsére nem találtak robbanószerkezeteket a megjelölt helyszíneken, közveszéllyel fenyegetés miatt viszont őrizetbe vették a bombákkal riogató férfit.
Túlturizmus a sípályákon: megvan az első hely, ahol korlátozásokat vezetnek be Olaszország nem csak nyáron küzd a turisták özönével, síterepei is igen népszerűek. A Dolomitokban most megszabták a látogatók maximális számát.