Nem csoda, ha sírva fakadnak, hiszen stresszesek az első napok Ha a kiskutya teljesen egyedül marad a ketrecben anélkül, hogy ahhoz fokozatosan hozzászoktatták volna, normális, hogy sír. Vannak azonban módszerek, amikkel ez elkerülhető, sőt, a …
Navracsics Tibor: óriási problémák vannak a Balatonnál A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szerint a helyi polgármestereken múlik, hogy megállj-t tudnak-e parancsolni az építkezéseknek, ők a maguk részéről minden segítséget megadnak ehhez. De …
Macerás, de megvalósítható Donald Trump elnöki álma Az amerikai elnök nem viccelt, amikor harmadik elnöki ciklusáról beszélt: alkotmányjogászok már vizsgálják is ennek lehetőségét. Igaz, ehhez módosítani kell az alaptörvényt.
Véget ér a szénkorszak, az utolsó nagy erőművet is bezárták Kivezeti a szenet energiatermeléséből a skandináv ország. Bár hivatalosan erre még van négy évük, az utolsó nagy szénerőmű bezárása igen közel hozta a célt.
"Ennyit ér a jelenlegi ukrán hatóságok szava" - bizonyítékokat tálalt Putyin Moszkva átadta Washingtonnak az energetikai létesítmények elleni ukrán támadások dokumentációját, bizonyítva, hogy Kijev megsértette az erre vonatkozó moratóriumot.
A magyarok jó része lazán búcsút intene a munkahelyének, ez áll a háttérben Idén többen váltanák le jelenlegi munkahelyüket, mint tavaly. Leginkább három fontos szempont alapján döntenek az álláskeresők egy friss felmérés szerint.
Megint beszólt Erdogan, totális mélyponton a török-izraeli kapcsolatok Újabb heves verbális támadást intézett Recep Tayyip Erdogan Izrael ellen. A török elnök egy mecsetben imádkozva azt kérte: Allah pusztítsa el a cionista Izraelt. A …
Állattömegsír a határ mellett, féltik ivóvizüket a környékbeliek Több ezer haszonállatot temetnek el a magyar-osztrák határ közelében, miután a száj- és körömfájás járvány miatt kénytelenek leölni őket. A környékbeliek attól tartanak, hogy a …
Búcsút inthetünk a papírnyugtáknak, bekopogtatnak az e-pénztárgépek Véget érhet egy korszak, amikor papírnyugtákat adtunk-kaptunk a vásárlások után. Zöld utat kaptak az újfajta e-pénztárgépek, amelyekkel egyszerűsíthető az adminisztráció. De 2028 nyaráig még az …
Trükkös módszerrel leplezik le a szabotázsra készülő orosz hajókat Négy új katonai műholdat állít pályára Hollandia. Nem titkolt céljuk az északi-tengeri megfigyelés erősítése.