Pazar budai villából irányított a főnök – lebuktak a milliárdos áfa-csalók Két és félmilliárd forint áfát csaltak el egy bűnszervezet tagjai, akik fiktív számlákkal kerülték meg a mobiltelefonok értékesítése után fizetendő adót.
Újabb repülőkatasztrófa: a pilóták még intettek egyet, majd a földbe csapódtak London mellett Felszállás közben lezuhant egy repülőgép London mellett.
Talán végre kikecmereg a mélypontról az építőipar – itt vannak a friss adatok Az egy évvel korábbinál 3,6, az előző hónaphoz képest 2,5 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene májusban – derül ki a KSH gyorstájékoztatójából. Az …
Befellegzett a Várkapitányságnak, magához vonta a fejlesztést Lázár Az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz került a budai vár felújítása, a hatalmas projektet irányító Várkapitányságot pedig leépítik.
Durvul a világ, rohamtempóban fegyverkeznek a franciák Felgyorsítja katonai költségvetését Franciaország és és 2027-ben az eredetileg 2029-re tervezett összeget fordítja a védelemre.
Példátlan meghívást kapott Donald Trump Még soha nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra. Most ez történt.
Zárul az ajtó Putyin előtt: soha nem látott szankciókra készül Trump Teljesen szabad kezet ad Donald Trumpnak az orosz gazdaságot célzó súlyos szankciókról szóló amerikai törvényjavaslat. Akár 500 százalékos vámot is kivethet az Oroszországgal kereskedő államokra.
Újra terjed a kanyaró: halálos áldozatot követelt a vírus Növekszik a kanyaróban megbetegedettek száma Nagy-Britanniában, egy gyermek meghalt a liverpooli kórházban. Szakemberek a vírus terjedésétől tartanak, már csak azért is, mert csökkent a beoltottak …
Főszerepet szán Kecskemétnek a Mercedes az A-osztályban? A Mercedes úgy döntött, hogy a nagy keresletre való tekintettel hosszabb ideig gyártja az A-osztályt a tervezettnél. Ebben pedig lehet, hogy az eddiginél is komolyabban …