Korrupció miatt kerülhet börtönbe az a doktornő, aki pénzt tett zsebre az igazolásokért Vizsgálat nélkül, pénzért adott ki különböző orvosi igazolásokat az a háziorvos, aki ellen vesztegetés és közokirathamisítás miatt emelt vádat a főügyészség.
Óvatosan a légkondival, már áldozatokat követelt a legionáriusbetegség Halálos áldozatai vannak a legionáriusbetegségnek egy New York-i kerületben, feltehetően a légkondicionáló berendezések miatt.
Igen nagy bajban lehet a Tesla, ha ezt meglépte Szinte felére csökkentette havi lízingdíjait az Egyesült Királyságban Elon Musk elektromos autógyártója azután, hogy bezuhantak az eladásai a szigetországban.
Útvonalat változtathat az Erin: menekítik az embereket a tomboló hurrikán elől Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el Észak-Karolinában. Az Erin hurrikán az előrejelzések szerint a vártnál mélyebben behatol a kontinensre.
Sokkoló jelentést tettek közzé: többszázezer embert tüntetett el az Aszad-rezsim A becslések szerint 1970 óta 300 ezernél is több szíriainak veszett nyoma. Az Aszad-klán uralma alatt tízezreket tartóztattak le és végeztek ki. Már hatvannál több …
Áttörést hozott a washingtoni találkozó: már szervezik a Putyin-Zelenszkij csúcsot Két héten belül találkozhat egymással az orosz és az ukrán elnök. A helyszínt még nem választották ki. A következő napokban egymást érik majd a magas …
Ennek sokan nem fognak örülni: tovább tart a sztrájk az egyik nagy légitársaságnál Folytatódik az Air Canada sztrájkja, miután a légiutas-kísérők elutasították a kormányzati munkaügyi tanács felszólítását, hogy térjenek vissza a munkába. Bár a légitársaság vasárnap estétől újra …
Meglepő intézkedést hoztak az egyetemi negyedben: betiltották a chipset Chipsárusítási tilalmat rendeltek el este 8 órától Münchenben, 10-től üveges sört sem lehet eladni.
Manipulálják-e a gyerekeket a videójátékok? Akcióban a fogyasztóvédők A videojátékok világában mélyednek el a fogyasztóvédők, hogy feltárják a különösen kiskorúakkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat. Korábban egy nemzetközi akció részeként mobil- és online játékokat …
Pálinkafőzők, figyelem! Megmondta a NAV, hogyan kell adózni Egy évben csak meghatározott mennyiségű párlatot lehet előállítani jövedékiadó-mentesen. Az is fontos tudnivaló, hogy ugyanabban az esztendőben nem lehet főzetni és otthon is főzni pálinkát.