Már nem lehet felajánlásra Graboplastot venni Tegnap lehetett utoljára úgy Graboplast-részvényeket vásárolni a Budapesti Értéktőzsdén, hogy azokat fel lehessen ajánlani az ABC vagyonkezelő Rt. november 7-ig érvényes nyilvános vételi ajánlata során. …
A nagy adósok a nyereség zömét visszaadták Öt tőzsdei társaságot (Matáv, Mol, BorsodChem, Danubius, Zalakerámia) érint érzékenyen a forint dollárhoz, illetve euróhoz viszonyított árváltozása, mert e cégeknek együttesen csaknem 500 milliárd forint …
Az államtól vár segítséget a közszolgálati média Állami segítségre vár a közszolgálati média, a Magyar Televízió (MTV) Rt. körülbelül 11 milliárd forintos tőkepótlást szeretne elérni, a Magyar Rádió (MR) Rt. versenyképességének megőrzéséhez …
Ismét nyolc biztosítónál lehet kötelezőt kötni Tovább finomodtak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás jövő évi díjtarifáinak szempontjai. Az egy évvel korábbihoz képest is feltűnő, hogy a cégek egyre inkább díjcsökkentéssel honorálják az ügyfelek …
A szerződések teljesítése előtt célszerű euróra térni Célszerű még a pénzügyi teljesítés előtt a Gazdasági és Monetáris Unióba (EMU) tartozó valamely ország nemzeti devizájában, de nem európai uniós tagországban működő vállalattal kötött …
Az USA költségvetési többlete 127,17 milliárd dollárra csökkent Az Egyesült Államok 2001. évi büdzséjében az egy évvel korábbi rekordösszegnél kisebb, 127,17 milliárd dolláros többlet keletkezett. A szufficit csökkenése jórészt az amerikai gazdaság döcögése …
A Conocót nem érdekli az Unipetrol vegyészeti üzletága A cseh Unipetrol kőolajipari-vegyipari holding 63 százalékos részesedésére pályázó amerikai Conoco a cég mai bejelentése szerint érdeklődik a finomító és valószínűleg a marketing részlegek iránt, …
Lemondott a Gazprom elnöke Lemondott posztjáról Alkeszej Miller, a Gazprom orosz gázipari óriás mindössze néhány hónappal ezelőtt megválasztott elnöke, távozási szándékát azonban - legalábbis egyelőre - nem fogadták el …
Közel másfélszeres fedezet az FHB papírjai mögött Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. forgalomban lévő, még nem törlesztett jelzálogleveleinek névértéke és kamata 28,709 milliárd forint, a fedezetek vagyonellenőr által igazolt értéke összesen …
Elkészült az új pénzügyi almanach Elkészült a Magyar Pénzügyi és Tőzsdei Almanach legújabb, immáron 11. kiadása – jelentette be a kiadványt kiadó TAS-11 Kft. hétfői sajtótájékoztatóján. A háromkötetes kiadvány a …