DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ Optimista hangulatban folyik a kereskedés az európai tőzsdéken, a DAX 0,53, a CAC 1,43, a FTSE 1,31 százalékkal emelkedett. A nyugat-európaiaknál azonban ma sokkal jobban …
Esett is, meg emelkedett is az ING nyeresége Az ING csoport az első félévben az egy évvel korábbinál 4 százalékkal nagyobb, 2,837 milliárd euró nyereséget ért el. Ezen belül, a második negyedévben 1,218 …
Európai tőzsdék: stabil emelkedés A nyitás utáni szintet tartják az irányadó európai tőzsdék. A FTSE 1,24 százalékos, a DAX 0,54, a CAC-40 pedig 1,38 százalékos emelkedést mutat. Nyugat-európai elemzők …
BÉT: külföldi vevő az OTP-piacon Egymilliárd forintos forgalom és intenzív áremelkedés jellemezte a BÉT részvénypiacának első fél óráját. A BUX 152 pontos emelkedéssel 7488 ponton áll. A húzópapír egyértelműen az …
Újabb PSZÁF-MFB forduló A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete augusztus 16-án kelt határozatában belső vizsgálatot ír elő a Magyar Fejlesztési Bank számára, valamint felhívja a bank vezetőit, jobban figyeljenek …
BÉT 33 pontos emelkedéssel nyitott a BUX A BUX 7367,99 ponton nyitott, ami 33 pontos emelkedésnek felel meg. A Mol 5200, a Matáv 809 forintra erősödött, az OTP 2161, a Richter 12 …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Tegnap a tengerentúli tőzsdemutatók a keddi esés után emelkedésbe váltottak, a befektetők vételi kedvét az amerikai gazdaság fellendülésébe vetett hit alapozta meg. A Dow Jones …
Cseh benzinkutak osztrák kézen Az OMV cseh leányvállalata adta be a legjobb, 355 millió cseh koronás (11,6 millió euró) ajánlatot a 36, Petra név alatt futó csehországi benzinkút megvásárlására …
Tovább veszi részvényeit a Mol A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. ma reggel bejelentette, hogy az augusztus 2-án adott megbízás alapján az augusztus 13-tól augusztus 19-ig eltelt időszakban 229 …
A D-Termin befolyás az MDF-ben és a Rizikóban A D-Termin Kft. (1054 Budapest, Báthory u. 12) ma közzétette, hogy a Második Deviza Factory Rt-ben (MDF), mint nyilvános társaságban 34 százalék közvetlen részesedéssel és …