Lépett az elnök, kiengedték az ellenzéki képviselőket Másodszor is kegyelemben részesítette a lengyel elnök Mariusz Kaminskit és Maciej Wasikot, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt bebörtönzött képviselőit - döntését maga Andrzej …
Pörögtek a villanyórák rendesen a hét eleji hidegben Ennyi áramot még soha nem használtunk, mint most.
Megvan, mikor teríti ki Orbán Viktor a lapjait Februárban jön az újabb évértékelő. Tavaly a miniszterelnök itt jelentette be az ország-, illetve vármegye bérlet bevezetését, azt, hogy marad a rezsivédelem, a 13. havi …
Felszólította Magyarországot a NATO-főtitkár, hogy kövesse a törököket Jens Stoltenberg arra számít, hogy Magyaroroszág minél hamarabb elvégzi a nemzeti ratifikációt.
Kisebb győzelmeket tud felmutatni a forint Erősödött kissé a forint szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Megint pofont kaptak a bitcoin-hívők Hiába hagyta jóvá az amerikai tőzsdefelügyelet a Bitcoin alapú befektetési alapokat, nem jött meg ettől a várt fellendülés a kriptodeviza piacán. Sőt, egy kiadós esés …
Elkezdődött minden idők leghosszabb német vasutassztrájkja Szerdától hat napra megbénítja Németország vasúti közlekedését a mozdonyvezetők akciója, ez a MÁV nemzetközi járatait is keményen érinti.
Hatalmas mentőcsomaggal állítaná meg Kína az összeomlást A kínai vezetés a hírek szerint hatalmas mentőcsomagot állít össze, amivel megfordítanák az ország tőzsdéinek zuhanását. Csakhogy ez is kevés lehet a hangulat javítására.
Kell-e tartania Európának Donald Trumptól? Ahogy az ex-elnök apró, de biztos lépésekkel halad afelé, hogy 2024-ben visszatérhessen a Fehér Házba, úgy növekszik az európai vezetők aggodalma, hogy egyedül maradhatnak a …