Egyre gyorsabban haladunk egy zsákutcába Nincs szükség több összeszerelőüzemre Magyarországon, mondta Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora. A magyar munkavállalók külföldre menekülnek, az ide érkező külföldiek száma pedig …
Már Párizst fenyegetik a tüntető gazdák A francia kormány több mint 10 ezer rendőrrel igyekszik megakadályozni a főváros leállását.
Sosem lesz saját lakása a fiataloknak? Az albérlet elviszi a fizetésüket, a saját lakás vásárlása pedig a legtöbbeknek csak álom marad.
Ismét összeomlás előtt az Evergrande Nem ez az első eset, hogy csőd fenyegeti a céget, 2021-ben hasonló esetben elkezdte értékesíteni az eszközeit.
Beesett a tőzsde és a forint is gyengül a brüsszeli hírekre Október eleje óta nem állt ilyen rosszul a forint, és a tőzsdén sem jó a hangulat.
Egy ezres is lehet a benzin literje A megnövekedett geopolitikai kockázatok miatt az elkövetkező hónapokban magasabb árakra számíthatunk, vagyis a Brent olaj hordónkénti ára tartósan 80 dollár fölé emelkedhet. Az igazi veszélyt …
Drágult a gáz, de még így is fele annyiba kerül, mint három hónapja Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
Hárommillió éves matrica jár le szerdán Még két nap és szigorúan büntetnek, ha valaki érvényes matrica nálkül keveredik fel egy autópáylára itthon.
Van, ahol majd 2025-ben állhat helyre a betegellátás Újabb kórházi osztályok nem fogadnak beteget. Komáromból Győrbe kell menni a gyermekeknek nőgyógyászatra, Balassagyarmaton pedig teljesen leállt a gasztroenterológiai ellátás.
Óriási fölényben Toyota és a Suzuki a magyar autópiacon A magyarok leginkább a Toyotát és a Suzukit szeretik, ez a két márka adja az újautó-eladások harmadát.