Addig nem vették észre őket, amíg négymilliárdot be nem nyeltek Nyolc vádlott gazdálkodással összefüggő kiemelt bűncselekmény miatt áll a Fővárosi Törvényszék elé.
Három emelés után is csak 204 ezer forint az átlagnyugdíj A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2023. decemberi átlagnyugdíj- és mediánnyugdíj adatokat. A megugró infláció miatt a kormány 2023. januárban 15 százalékos nyugdíjemelést hajtott végre, …
Esik a tőzsde, betettek a Fed-elnök szavai Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon. Szerdán vegyes indexekkel zártak a piacok.
Tör előre a Richter, húzhatja az OTP-t és a Molt A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,62 pontos emelkedéssel, 64 045,08 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest csekély mértékben erősödött, miután szerdán a …
Lottólázban a magyarok, de a románok, szerbek és az ukránok is rácápáztak a giganyereményre Nemcsak a hazai játékosokat, a határon túli szerencsevadászokat is csábítja már az Ötöslottó 67 éves történetének második legmagasabb főnyereménye. Az 5,6 milliárd forintos jackpot főként …
Ez lett a forint óriási menetelésből Kevéssé, de vegyes irányban változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Földrengés volt Ausztriában, Magyarországon is érezték A 4,5-es magnitúdójú földmozgás nem okozott károkat.
Varga Mihály sokkal tartozik, Nagy Márton nem hajt autóra, Pintérnek viszont megvan a Wartburgja A miniszterek is kiterítették kártyáikat.
FBI: kínai hackerek készülnek támadásra kritikus amerikai célpontok ellen Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén.
Mindenki bukott, aki az ország élén áll Orbán Viktor szegényebb lett, Matolcsy György kevesebb lakást tudhat magáénak, Novák Katalinnak pedig a megtakarítása tűnt el jócskán. Az ellenzéki oldalon is vannak százmilliók és …