Egy mozdulattal titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakat Megtartotta ülését a Nemzetbiztonsági Bizottság, majd azzal a lendülettel az ott elhangzottak nagy részét 50 évre titkosították. A többit Kocsis Máté sajtótájékoztatón mondta el.
Az arany útjára lépett az olaj ára is Az enyhülő amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus az arany befektetési mentsvár szerepét gyengítő hatása az arany árának a csökkenésében mutatkozik meg. Ehhez csatlakozott az olaj ára, négynapi …
Akkora szerződést kötött Trump, hogy még a Boeing is elszáll tőle A Boeing eddigi legnagyobb üzletét kötötte meg Katarral. 200 milliárd dollárt hagynak náluk 160 repülőgépért, ami eddig példátlan a repülőgépgyártó történetében.
Drámai emelkedés, ez a betegség lesz az évszázad nyavalyája Gasztroenterológusok szerint az elmúlt években jelentősen, 70 százalékkal nőtt a gluténérzékenységgel kapcsolatos vizsgálatokra jelentkezők száma.
Elszálltak az árak: már a gyerekek is szenvednek ettől Jelentősen meghaladja a KSH által mért áprilisi 4,2 százalékos drágulást a gyermekinfláció. A kakaós csiga, a hamburger, a narancslé és a szemüvegkeret ára is megugrott.
Megint változhat a várólista-protokoll A csípő-és térdprotézis műtétekhez elkészített protokollt sok kritika érte, ezért van szükség a korrekcióra.
Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort Feljelentem Orbán Viktor miniszterelnököt, mert újabb hazugságbeszédével két bűncselekményt is elkövetett - írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebook-oldalán.
Osztozkodik a Gyurcsány házaspár, ez nem lesz egyszerű menet Múlt hét derült ki, hogy az ország egyik volt miniszterelnöke és politikus felesége elválik egymástól. Ilyenkor a vagyont is meg kell felezni, illetve megállapodni annak …