Belgium sem válik meg az atomerőművektől Bármennyire is igyekezett Belgium leválni az atomenergiáról, az orosz-urkán háború miatt a belga országgyűlési képviselők megszavazták a maradásukat. Sőt, újabbbak építésébe is belekezdene a kormányfő.
Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak Országszerte 340 településen több mint 16 ezer nem kiemelt és mintegy 5 ezer kiemelt jelentőségű egyéni gazdaság összeírását végzi el május 15. és június 15. …
Jelentős változás jön a fizetéseknél: semmi nem maradhat titokban 2026 nyarától életbe lép az uniós fizetési átláthatósági irányelv, amivel a magyar cégeknek is foglalkozni kell.
Óriási érdeklődés az EXIM-nél, egy hét alatt kimerült a keretösszeg Az EXIM Magyarország által május 5-én elindított jövő exportőrei forgóeszközhitel iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozott, amelynek eredményeként a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keretösszeg öt nap …
Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során Az Állami Számvevőszék jelentése súlyos problémákat tárt fel, miközben az alapítvány vezetése a nyilvánosság elkerülésére törekedett.
Brutális lineup, a szakma krémje – autóipari csúcs a MOL Campuson! Soha nem volt még ennyire izgalmas és átalakulásokkal teli időszaka a globális autóiparnak, mint napjainkban. Magyarország kiemelt helyzetbe kerülhet, amikor a világmárkák és a technológiai …
Lazábbra vennék a brexitet a britek Lebontaná a brexit egyes elemeit a Nagy-Britannia és az Európai Unió között tervezett együttműködés. London pénzügyi hozzájárulást vállalna Brüsszel felé, részben el kellene fogadnia az …
Akár 280 ezer forint lehet a tét: ezt nem érdemes kihagyni az adóbevallásból Ha mostanáig még halogatta az adóbevallást, ne késlekedjen sokáig: május 20-ig kell leadni a személyijövedelemadó-bevallásokat. Ugyanakkor bizonyos esetekben jelentős adójóváírásra lehet jogosult, ha mondjuk nyugdíjra …
Továbbra sem érteni Orbán Viktort, megint érkezett egy üzenet Orbán Viktor újabb poszttal jelentkezett. Újabb betű, de most csak egy, kommentár sincs hozzá, csak az olvasóktól.
Végül Kijevig sétál Magyar Péter? Magyar Péter gyaloglós kezdeményezése is politikai vitát váltott ki, most a Fidesz egyik prominense döntött úgy, hogy beleszáll. De nem a menetelésbe.