Bevásárolt a tőzsde autós cége Száz százalékra növelte részesedését az Iniciál csoportban az AutoWallis.
Milliárdokat spórolna Trump, ha eltakarítaná Muskot Donald Trump szerint milliárdos megtakarítást jelentene Elon Musk kormányzati szerződéseinek megszüntetése
Fel kell kötnie a gatyáját annak, aki ebbe a sokak által irigyelt országban akar letelepedni Hatalmas akadályokat kell megugrania annak, aki ezután Finnországban akar élni. A skandináv ország olyan feltételeket szab ehhez, amelyeket tényleg csak keveseknek sikerül teljesíteni.
Pusztuló világ: tömegesen lövik ki az elefántokat, megeszik a húsukat Legalább ötven elefánt kilövésére adtak engedélyt egy zimbabwei rezervátumban, amelyben háromszor annyi egyed él, mint ahányat el tud tartani - közölték a délkelet-afrikai ország hatóságai.
Már a minisztérium is megszólalt a hőség miatt: ezeket a szabályokat mindenkinek be kell tartania Pünkösdkor mindig hosszú hétvégére készül az ország. Kivéve azok, akiknek a munkarendjük megkívánja, hogy hétvégén és ünnepnapokon is dolgozzanak. Most erre az időszakra esik az …
Lehullt a lepel: elárulták Trumpék, hogy miről társalogtak egymással Annyira csendben volt a kínai vezetés a Hszi Csin-ping és Donald Trump közötti telefonbeszélgetésről, hogy lassan már a sajtó sem találgatott. A kínai elnök azonban …
Mi is érintettek vagyunk az Egyesült Államok követelésében, de tudjuk-e tartani a tempót? Az Egyesült Államok határozottan sürgeti a NATO-tagállamokat, hogy 2032-ig emeljék védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termék (GDP) 5 százalékára. A közelgő hágai NATO-csúcstalálkozón várhatóan megvitatják …
Már az európai tőzsdék sem mozdulnak rá Trumpra Az arany árfolyama ma is gyengélkedett, miközben az olaj és a gáz ára tudott emelkedni. A vezető indexek is vegyesen mozogtak.
Már a pesti tőzsde is a hosszú hétvégére készül Inkább a nemzetközi piacokat mozgatta meg Donald Trump és Hszi Csin-ping telefonos megbeszélése. A budapesti parketten eseménytelen volt a nap.