Közleményt adott ki az Airbus a hétvégi malőr után
A vállalat beszámolója szerint már a legtöbb érintett gépen elvégezték a karbantartást.
Közleményt adott ki az Airbus a hétvégi malőr után
A vállalat beszámolója szerint már a legtöbb érintett gépen elvégezték a karbantartást.
Beindult a szolgáltatásexport: 3,9 milliárdos többlet, a németek nélkül sehol sem lennénk
A szolgáltatás-külkereskedelem aktívuma 3,9 milliárd euró (1,6 ezer milliárd forint) volt a harmadik negyedévben.
Nagy Márton: A bankok csak parkoltatják az emberek pénzét, sőt szénné keresik magukat
A költségvetési bizottság előtt számol be a jövő évi tervekről a nemzetgazdasági miniszter. Lesújtó véleménnyel van Nagy Márton a bankokról, akik semmi jóra nem számíthatnak jövőre a kormánytól.
Japán lezúzta a piacot, és az olaj ára is meglódult felfelé
Millió nemzetközi tényező beleszólhat a hétfői kereskedésbe.
Nem indul jól a reggel Budapesten, s nem is nagyon fog változni a helyzet
Negatív tartományban áll a pesti tőzsdeindex a hét első napján.
Hiába keresett az ország egy tonna pénzt, mégsem csinos az egyenleg
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,6 százalékkal, a behozatalban 3,5 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
Ide menekülnek a kutyások a szilveszteri tűzijáték-őrület elől
Decemberben felpörög a reptéri szállodák forgalma: a belvárosi nyüzsgést kerülők és a riadt kutyások is nyugalomra lelnek távol a várostól.
Berlin nemet mond a belső égésű motorok 2035-ös betiltására
Németország ellenzi az új autókra vonatkozó, 2035-től kezdődő nulla kibocsátási követelményt. Friedrich Merz kancellár Ursula von der Leyennek írt levelében felszólította az uniós intézményeket, hogy vizsgálják felül a határidőt.
Megőrültek a licitálók Miss Röfi cipőjéért
A Muppet Show alkotójának relikviáiból rendeztek árverést Los Angelesben, az érdeklődés még ennyi év után is hatalmas volt.
Elnöki kegyelmet kér a miniszterelnök a korrupciós ügyében, megbánást azonban nem tanúsít
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatalosan is kérte az ország elnökétől, hogy adjon számára elnöki kegyelmet a hosszú évek óta húzódó korrupciós perben. A kormányfő szerint a büntetőeljárás megbénítja a munkáját, és az egész ország érdekét szolgálná, ha megszüntetnék ellene a vádemelést.