Új családiházas lakótelep épül Veszprémben Új családi- és sorházas lakótelep épül Veszprém Takács-kerti városrészében. A helyi önkormányzat tulajdonában lévő Veszprém Városfejlesztési és Befektetési Rt. mintegy 400 millió forintos költséggel már …
Tíz százalék fölött egy görög magánrészvényes a Skálában Az elmúlt tíz napban igencsak megélénkült a Skála-részvények piaca. A sokáig elfelejtett áruházi papírnak nemcsak az árfolyama emelkedett 1400 forint fölé, hanem jelentős mennyiségű pakett …
Lejárt a CE Oil BorsodChem-ajánlata Tegnap lehetett utoljára felajánlani a BorsodChem-részvényeket az ajánlattevő CE Oil & Gas AG-nek, amely 5300 forintot kínált a papírokért. Bár az ajánlat hivatalosan augusztus 26-áig …
A Pick júliusban több mint 200 milliós üzemi veszteséget produkált A Pick Szeged Rt. közölte, hogy idei harmadik negyedévi gazdálkodását a tervezetthez és az első félévhez képest is kedvezőtlenebb körülmények befolyásolják. A cég már a …
Sok hazai brókercég csökkentette veszteségét A jelek szerint valamelyest ledolgozott első negyedéves veszteségéből a hazai brókercégek nagyobb része, legalábbis ez derül ki a BÉT által negyedévente közzétett kockázati összefoglalóból. A …
Szeptemberben nyit a MEO a bőrgyárban Az időpont mára véglegessé vált, szeptember 21-én nyílik a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjtemény az egykori újpesti bőrgyár területén. Kováts Lajos társtulajdonos és Bencsik Barnabás …
Az Eravis 92,22 százaléka az Aragóé Az Arago Befektetési Holding Rt. által az Eravis Szálloda és Vendéglátó Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat csütörtökön járt le, a pontos számok ma láttak …
Az MNB a csúszó leértékelés megszüntetéséről Az 1995 márciusa óta működő csúszó leértékelés megszüntetésének legfontosabb indoka az volt, hogy az inflációs célkitűzés rendszerében a sávközép-árfolyam elvesztette a korábbi rendszerben betöltött nominális …
Ismét termelhet a szegedi konzervgyár A szegedi konzervgyárban hónapokon belül újraindulhat a termelés - tudatta az MTI-vel pénteken Tarnóczi László, a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) sajtószóvivője. Az MFB igazgatótanácsa …
DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ Az európai tőzsdék a délelőtt folyamán méretes emelkedést értek el, a FTSE 1,11, a DAX 1,95, a CAC 1,70 százalékos pluszban áll. Emelkedést jeleznek előre …