Zárt ajtó fogadta a felügyeletet a Partner nyugdíjpénztárnál A Partner (volt Premier) Önkéntes Nyugdíjpénztár vezetői másodszor is meghiúsították a felügyeleti ellenőrzést. A pénztártagok most már csak abban bízhatnak, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem …
Nem célja az új törvénynek a tőzsdeélénkítés A tőkepiaci törvényjavaslat nem azért született, mert a tőzsde gyengélkedik, de kedvező értékpapír-piaci hangulat esetén segítheti annak fejlődését – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter tegnapi sajtótájékoztatóján. …
Ellenajánlatot tettek a Skála-részvényekre A görög hátterű Athina Kft. ellenajánlatot tett tegnap a Skála Coop-részvényekre, így a Callum Rt. korábbi ajánlata érvényét vesztette. A görög befektető vételi ajánlata igencsak …
Az ÁSZ szerint szabálytalanul járt el a kormány Az Állami Számvevőszék a múlt évi költségvetés zárszámadását vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a kormány tavaly törvényt sértett a letéti számlák létrehozásával. A Pénzügyminisztérium …
Két változat a „kötelező” díjemelésére Kétséges, hogy szeptember 15-éig megjelenik-e az a pénzügyminiszteri rendelet, amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások jövő évi díjemelésének felső határát határozza meg. Információink a szerint a Pénzügyi …
A France Télécom közel 10 százalékos TPSA-pakettet vásárolt A lengyel kincstárügyi minisztérium szerdán aláírta a Telekomunikacja Polska SA (TPSA) lengyel telefontársaság újabb, 12,5 százalékos részvénycsomagjának eladásáról szóló megállapodást a France Télécom és a …
Felvásárlást fontolgat a Danubius elnöke? A felújított Danubius Thermal Hotel Margitsziget átadását követő sajtótájékoztatón Sir Bernhard Schreier, a Danubius Rt. elnöke a NAPI Online kérdésére kijelentette, hogy a cég csak …
A Moody's pozitívra javította Mexikó hitelbesorolásának kilátásait Stabilról a közeli felminősítést valószínűsítő pozitívra javította a szuverén mexikói devizakötvények Baa3, a hazai valutában jegyzett adósság Baa1, illetve a deviza-bankbetétek Ba1 szintű osztályzatának kilátását …
Az RZB az „Év bankja” Közép-Kelet-Európában A Raiffeisen Zentralbanknak (RZB) ítélte a Financial Times Group kiadványa, a „The Banker” a „2001. év bankja Közép-Kelet-Európában” elismerést – tette közzé az osztrák bank …
A magyarországi szarvasmarha-állomány csökken, a sertések létszáma emelkedik Továbbra is csökken Magyarország szarvasmarha-állománya, míg a sertésállomány a szokásos szezonális növekedésnek megfelelően némileg emelkedett. A tyúkfélék állománya szintén meghaladta a négy hónappal korábbit - …