Támogatják a hitelezők a Szolnoki Mezőgép reorganizációját A szolnoki sportcsarnokba gyűlt össze tegnap az a 300-400 hitelező, illetve képviselőik, akikkel a csődhelyzetben lévő Szolnoki Mezőgép (SZM) Rt. megkezdte az egyeztetéseket. Az SZM …
A vízügyi tárca felgyorsítaná a gátépítéseket A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium (Kövim) szándékai szerint 10 évről 5-re csökkentenék a gátépítési programot, amelynek keretében összesen 740 kilométer hosszú töltést erősítenek meg. Időközben …
Könnyítések várhatók az utazási irodákról szóló rendeletben Október elején államtitkári egyeztetésre megy az utazásszervezőkről és utazásközvetítőkről szóló GM-rendelet: a tervezet több ponton könnyítene az irodák helyzetén, ugyanis több nagy iroda nem tud …
Műteremház és galéria a Horánszky utcában A művészeti centrumok évadját éli Budapest: a napokban nemcsak az újpesti MEO kortárs kollekció nyílt meg, hanem a múlt héten átadták a nagyközönségnek Budapest VIII. …
Idén is a Mol vezeti a Top200-at Az előző évhez hasonlóan idén is a Mol vezeti az előző évi árbevétel alapján a Figyelő gazdasági hetilap által összeállított Top 200-as listát. Az Audi …
A kormány belső élénkítéssel ellensúlyozná a világrecessziót A kormány a gazdaság élénkítésével válaszol a recesszióra, ez azonban nem terheli a költségvetést, és nem veszélyezteti az egyensúlyi pozíciókat sem – jelentette ki Matolcsy …
Kismértékben erősödött a forint Alacsony forgalomban némileg javult a forint árfolyama a devizapiacon. A ma délutáni jegyzés az intervenciós sáv erős oldalán, a centrumtól számított 6,84 százalékon zárt, ami …
Tiszaújvárosban az MAN Értékesítési és szervizközpontot nyitott ma a Tiszaújvárosi Ipari Parkban (TIP) a német MAN Nutzfahrzeuge AG magyarországi vezérképviselete, az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. A …
A K&H visszautasítja a vádakat A Kereskedelmi és Hitelbank a leghatározottabban visszautasítja a sajtóban megjelent, a bank jó hírnevét sértő találgatást, amely a bank egy tranzakcióját, vagy személyét hozza összefüggésbe …
A Phylaxia közös céget alapít a Cross-Vettel A Phylaxia Rt. a 2000. évet 1,257 milliárd forintos veszteséggel zárta. A cég könyvvizsgálója, a KPMG - a készletértékelés miatt - korlátozó záradékkal hagyta jóvá …