Jól megy a Volvónak Jelentősen, 21 százalékkal nőtt a járműgyártó Volvo Car Group profitja az idei első félévben éves összevetésben elsősorban a bővülő kínai és európai kereslet hatására.
Több kilométeres a torlódás az M0-s autóúton Csömörnél Baleset miatt több kilométeres torlódás alakult ki az M0-s autóúton Csömör térségében csütörtök reggel.
Pluszban zárt Ázsia Jórészt emelkedéssel fejezték be a napot a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a még nyitva tartó néhány piacon pedig kizárólag pluszt jeleztek az indexek.
Lassult a német termelői árak emelkedése júniusban Németországban lassult a termelői árak emelkedése éves összehasonlításban júniusban májushoz képest.
Jól indulhat a nap Budapesten Emelkedésre számítanak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők, délután az EKB kamatdöntő ülését követő sajtótájékoztató adhat irányt a kereskedésnek.
Erre a hírre várt reggel Merkel A német gazdaság jól teljesített a második negyedévben, bővülési üteme megegyezett az első negyedévivel - áll a német pénzügyminisztérium csütörtökön ismertetett havi jelentésében.
Egyre több hitel kell a magyar cégeknek A május végéig tartó 12 hónap alatt 4,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a nem pénzügyi tevékenységgel foglalkozó vállalatoknak nyújtott magyarországi hitelek állománya, …
Újra lecsapott a NAV - 200 milliós fogás A NAV munkatársai olyan őrzésvédelemmel foglalkozó bűnözői csoportra csaptak le, amely sem adót, sem járulékot nem fizetett, és ezzel több, mint 212 millió forint kárt …
Fontos bejelentést tett a BKK Az utasok adatai biztonságban vannak - szögezte le Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója az M1 csütörtök reggeli műsorában.
Milliárdokat költ az állam e-autókra Két és fél milliárd forintért vesz elektromos autókat a magyar állam - olvasható a Népszava csütörtöki kiadásában.