Bekeményít a NAV - mutatjuk, kik számíthatnak komoly ellenőrzésekre Átfogó ellenőrzés-sorozatot kezd hétfőn a Balatonnál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az akcióban több száz revizor vesz részt - írta a Magyar Idők.
Nem találja az irányt a forint Vegyesen mozgott péntek reggel a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben csütörtök estéhez képest.
Óbuda is kitiltotta területéről a sörbicikliket Óbuda, ahogy korábban több belvárosi kerület is, kitiltja területéről a sörbiciklizést, erről a képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén döntött - közölte a III. kerületi önkormányzat közleményben …
Zöld utat kapott a brit atomerőmű Az Európai Unió Bíróságának határozata szerint támogatást nyújthat az Egyesült Királyság a Hinkley Point C atomerőmű építéséhez, ezzel a bíróság jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi …
Trump a nyilvánosságnak: "Hiszek a NATO-ban" A NATO lényegesen erősebb, mint két nappal ezelőtt volt, az Egyesült Államok elkötelezettsége továbbra is szilárd - jelentette ki csütörtökön Donald Trump amerikai elnök az …
Jobban teljesít a vártnál az uniós ipar Az áprilisi 0,8 százalékos csökkenés után az Eurostat csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint az elemzők által várt 1,2 százalékkal szemben májusban havi összevetésben 1,3 százalékkal …
Optimista maradt az EU A gazdaság növekedése 2018-ban és 2019-ben várhatóan erős marad az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt, a mutatók ebben az évben 2,1 százalékkal, jövőre 2 …
Tovább pörög a román ipar Az első öt hónapban 4 százalékkal nőtt a román ipari termelés a tavaly azonos időszakihoz mérten - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Trump fenyegetőzik: az USA kiléphet a NATO-ból Az Egyesült Államoknak a szövetségből való kiléptetésével fenyegetett Donald Trump amerikai elnök a brüsszeli NATO-csúcsértekezlet csütörtöki zárónapján, arra az esetre, ha a tagországok záros határidőn …