Ismét kiderült: EU nélkül nincs magyar gazdaság 2018 júniusában az export euróban számított értéke 8,9, az importé 8,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 119 millió euróval …
Mit hoz a csütörtök Európának? Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, az amerikai-kínai kereskedelmi viszály éleződésének közepette.
Mozgolódik az izraeli hadsereg Izrael csapatösszevonásba kezdett a Gázai övezet határa mentén az övezetet uraló, radikális iszlamista Hamász palesztin szervezettel a szerda este kiújult rakétaháború miatt, amely már halálos …
Valószínűleg ő lesz az ENSZ emberi jogi főbiztosa Michelle Bachelet volt chilei államfőt jelöli António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet Emberi Jogi Főbiztosságának élére -jelentette be közleményben szerda este az ENSZ-főtitkár szóvivője.
Cirkusz a nyugdíjasok körül Pénteken tartják a Fővárosi Nagycirkuszban azt a jótékonysági előadást, amelynek bevételéből a nyugdíjas artistákat segíti a Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezetének közreműködésével.
Óriási beruházást kap Vas megye - mindenki aggódik Alaposan felforgathatja a tojáságazatot, ha a Vas megyei Mikosszéplak határában megépül a 900 ezer férőhelyesre tervezett tojófarm, a német tulajdonos beruházása már megkapta a környezetvédelmi …
Újabb magyar sikerágazat születik? Jó almatermés várható Európában és Magyarországon is - mondta Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Tervtanács alelnöke a Világgazdaságnak és közölte: belföldön …
A svájci frank kifogott a forinton Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtök reggel: az euróhoz, a dollárhoz és a japán jenhez képest erősödött, …
Időjárás: van egy rossz hírünk A tartós hőség miatt csütörtökre már csaknem az egész országra másodfokú figyelmeztetés adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Kutyája vagy macskája van? Kattintson! Fokozottan kell vigyázni mind a hobbiállatokra, mind a haszonállatokra a kánikulában, mert a tartós meleg nemcsak az emberek szervezetét viseli meg - közölte a Nemzeti …