FAO: meredeken megugrottak az élelmiszerárak Hatéves csúcsra ugrottak a nemzetközi élelmiszerárak novemberben az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) élelmiszerár-indexe szerint. A 3,9 százalékos növekmény után 6,5 százalékkal haladja meg …
Milliárdos adócsalókat kaptak el Kiterjedt, körhintacsalásra szakosodott dunántúli bűnszervezetet számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az akcióban több mint 150 nyomozó és járőr vett részt, …
Terjeszkedik a Spar A Spar és az NKM Mobilitás Kft. között 2019-ben létrejött együttműködés keretében a Mobiliti 2020. január végére a kiskereskedelmi lánc áruházainak területén, 17 helyszínen 33 …
Egy csapásra 150 ezer új foglalkoztattak találtak Jövő január 1-től változik a munkaerő-felmérés módszertana: a gyed, gyes mellett dolgozókon túl azok is foglalkoztatottnak minősülnek, akik a gyermekgondozási ellátás igénybevétele előtt dolgoztak utoljára, …
Fontos dolog derül ki a csokimikulásokról Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) idén is ellenőrzite a kipucolt csizmákat nemsokára megtöltő édességeket. A laboratóriumban megvizsgált 17 csokoládémikulásból mindössze egy zsírtartalma volt magasabb …
A Roszatom vezetője Orbán Viktornál járt Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját.
Koronavírus: újabb 6635 beteg és 182 halott Magyarországon Csütörtök reggelre 24 óra alatt 6635 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 182 beteg - olvasható a friss adat koronavírus.gov.hu-n.
Már a boltba sem akarnak járni a magyarok? Idén októberben az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal nőtt, tavaly októberhez mérten 1,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma - adta hírül a KSH.
Karácsonyéknak üzent a kormány A kormány a járvány elleni küzdelem részeként folyamatosan csökkenti az állami adókat, számos baloldali vezetésű városban, kerületben azonban emelnék a helyi közterheket. A lakosság és …
Nyugdíjasok, figyelem: ennyi lesz a januári emelés A friss Magyar Közlönyben megjelent a 2021-es nyugdíjemelésről szóló kormányhatározat.