Varga Mihály: Magyarország mindvégig a saját lábán állva védekezett a járvánnyal szemben A központi költségvetés továbbra is állja a járvány elleni védekezés költségeit - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminszter.
Megremegett a forint Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök reggel.
Koronavírus: leghamarabb március végén tetőzhet a harmadik hullám Másfélszer olyan gyorsan terjed a brit mutáció, mint az eredeti vírus - mondta Ferenci Tamás biostatisztikus az RTL Híradónak.
Ötven évig is szükség lehet a koronavírus-vakcinákra Úgy tűnik, a koronavírus még hosszú évtizedekig a nyakunkon marad, ezért meg kell tanulnunk vele együtt élni. Ez úgy lehetséges, ha most megfelelően immunizáljuk magunkat, …
Szigorításra készül a kormány a tartásdíjnál Máig keresem az okát annak, hogy a munkáltatói oldal egyelőre miért nem vevő a kisgyermekes családoknak nagy segítséget nyújtó foglalkoztatási formákra - mondta Novák Katalin …
Régen nem látott dolog történt a boltokban Úgy is tűnhet, hogy a bolti vásárlók a nyitás közeledtét érzik, pedig a szakértők szerint elindult a harmadik járványhullám. De a béremelések is megérkezhettek február …
Meghökkentő változások a magyar inflációs kosárban Idén újra érdekes termékekkel és szolgáltatásokkal bővült a fogyasztói árindex kiszámításához a KSH által használt inflációs kosár. A koronavírus-járvány miatt a 2019-es fogyasztási szerkezet mellett …
Sztrájk lesz a Continental makói gumigyárában Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán déltől. A munkáltató közleményében …
Váratlan bejelentés érkezett Brüsszelből Az Európai Unió új program létrehozásával gyorsítja fel a koronavírus-járvány elleni védekezést - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság(EB) elnöke.
Végre elkezdődött a Széchenyi Hitelszövetkezet vezetőinek pere Folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják a Széchenyi Hitelszövetkezet (SZH) nyolc egykori vezetőjét. A vádlottak az ügyészség szerint több mint félmilliárd …