Az erős korona hazavágja a cseh ipart? A cseh ipari termelés idén júniusban éves szinten csupán 1,3 százalékkal növelte kibocsátását, holott májusban még 5,1 százaléknál tartott - a cseh statisztikai hivatal legújabb …
Az EIA kisebb olajfogyasztást vár Legújabb havi jelentésében az EIA, az USA energiaügyi szervezete napi 200 ezer hordóval 76,2 millió hordóra csökkentette a világ harmadik negyedévi becsült olajkeresletét. Az idei …
DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ Tart az erősödés a nyugat-európai börzéken. A tegnapi rallyt követően ma is emelkedéssel kezdték a napot a vezető nyugat-európai részvényindexek. Fél tízkor az FTSE-100 0,9, …
KSH: júniusban gyengélkedett a magyar idegenforgalom Idén június végéig a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeket 2,6 millió vendég 7,2 millió vendégéjszakára vette igénybe, ezserint 2002-ben a tavalyi első félévhez hasonló számú vendég mintegy …
Gyengült az olasz ipar júniusban Az olasz ipari termelés volumene júniusban 0,9 százalékkal csökkent az előző havihoz képest, míg 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - jelentette az …
Júniusban is aktívumot termelt a német munkás A német gazdaság júniusban is aktív volt. A lanyha konjuktúrát jelzi, hogy az import csökkent, az export azonban bővült az előző évihez képest.
GKM: a teherautók augusztus 10-én is közlekedhetnek A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) döntése értelmében a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló szabályozás alapján augusztus 10-én (szombaton) a tehergépkocsik közlekedésére korlátozás nincs hatályban, …
Nikkei: leheletnyire a tízezres értéktől A Nikkei 1,85 százalékkal 9981 pontra erősödött a most zárult kereskedelrmben. A bűvös tízezres határt már július 30-a óta hiába ostromolja a mutató. A TOPIX …
Árfolyam-befolyásolás miatt felszólít és bírságol a PSZÁF A PSZÁF a mai MATÖKÉ-ben közzétett határozataiban felszólította Mészáros Jánost, Boda Zoltán Gábort, az Equitas Bróker Rt.-t, a Ninex Plusz Kereskedelmi és Szolgálltató Bt.-t, Német …