Szorul a hurok az adóparadicsomok körül A kedvező adózási lehetőségeiről és off-shore cégeiről híres Jersey szigete megállapodott az Egyesült Államokkal arról, hogy adóval és pénzmosással kapcsolatos, valamint terrosta-gyanús ügyekben adatokat szolgáltat …
Szuper Levente: mégsem nevezték Az előzetes hírekkel ellentétben mégsem nevezte be a Calgary Flames Szuper Leventét a New York Islanders elleni mérkőzésre. A magyar kapus hétfőn hosszú utazást követően …
A Borsodi anyacége Kínában nyomul Az Interbrew, a világ harmadik legnagyobb sörgyártója a kínai Zsucsiang gyár 24 százalékát vásárolta meg. A belga cég ezzel a 19,5 millió dolláros ügylettel próbálja …
Jövőre 80 kilométer autópálya épülhet A 2003-as költségvetésben, a gazdasági tárca fejezetében 79,4 milliárd forintot irányoznak elő a gyorsforgalmi úthálózat programra - írja a Világgazdaság.
Sehol semmi német konjunktúra A német beszerzési menedzserindex kissé javult, mivel októberben 46,2 százalékpont volt a szeptemberi 44,6 után, ám továbbra is távol van az 50 pontos határtól, amely …
Októberben mindenki a KLM-mel repült? A KLM Royal Dutch Airlines NV járatain az utasszám idén októberben 17 százalékkal meghaladta a tavaly októberi, meglehetősen rossz teljesítményt. A kapacitások átlagos kihasználtsága 8,3 …
Tartja magát a forint, az euró a dollárparitás felett A sávközéptől számítva az erős oldalon 12,69 százalékon tartózkodik jelenleg a magyar fizetőeszköz a bankközi piacon. Ez csupán hajszálnyival tér el a nyitáskori 12,72 százalékos …
Marks & Spencer: stagnáló forgalom mellett is nő a profit A Marks & Spencer profitja a szeptember 28-án véget ért félévben 305,8 millió fontra nőtt, ez 41,1 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának …
Nem jó most marketingesnek lenni Magyarországon! Míg néhány évvel korábban egy közgázos friss diplomás átlagosan három hónap alatt talált állást, most több mint kilenc hónapig is várhat, mire első munkahelyén dolgozni …
BA: sárga lap a fegyelmezetlen utasnak A nemzetközi légitársaságok közül elsőként a British Airways vezet be sárga lapot a fegyelmezetlen utasok figyelmeztetésére már a repülőtereken is - írtja a Népszabadság. A …