Kevesebb ügy, jóval kisebb bírság a GVH-nál A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016-ban több mint 5,3 milliárd forint, míg tavaly már csak mintegy 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki, miközben tevékenységével jelentős megtakarítást …
Újabb határon túli fejlesztést pénzel a magyar kormány A magyar kormány támogatást nyújt a határon túli falugazdász hálózat kiterjesztéséhez - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kolozsvári sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.
Megújuló energiás beruházásokra osztanak pénzt A Miniszterelnökség új, az energiahatékonyság javítását szolgáló pályázatot hirdetett.
Jó napot zártak a tőzsdék A Mol és a Richter árfolyama emelkedett, az OTP-é és a Magyar Telekomé csökkent pénteken a BÉT-en. Az európai értékpapírpiacok emelkedéssel zártak, jól teljesítettek az …
Egyre több áramot fogyasztunk A magyarországi villamosenergia-felhasználás 2,3 százalékkal nőtt 2017-ben - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatokból.
Az amerikai szenátus is az orosz hackerek célkeresztjében van Az amerikai szenátus elleni kémtevékenységet készítettek elő az elmúlt hónapokban azok az orosz számítógépes kalózok, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal és a 2016-os elnökválasztás …
Erőművet vettek a kriptodeviza-bányászathoz Alekszej Kolesznyik üzletember az első magánszemély, aki Oroszországban erőművet vásárolt a kriptodeviza-bányászathoz - közölte a Kommerszant című gazdasági napilap az MTI híre szerint.
Így csalhatnak a bankkártyájával a pénztárosok Elfogták a belvárosi rendőrök azt a pénztárosnőt, aki közel harminc esetben próbált vásárolni a munkahelyére betérő vevők bankkártyaadataival - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Japán beruházást támogat a magyar állam Magyarországi leányvállaltot alapított a japán GS Yuasa Corporation, amely lítiumionos akkumulátorokat fog gyártani Miskolcon. A cég 8,8 milliárd forint értékű beruházását a magyar állam 465 …
Egyre kevesebb külföldi jön dolgozni Magyarországra Mesterházy Attila MSZP-s képviselő kérdezett rá, hány külföldi munkavállalási engedélyt adtak ki - vette észre a parlament honlapjáról a hvg.hu.