Gigantikus kocsma nyílhat Budán - ilyen még nem volt Kézműves sörök csarnokává alakíthatja a Kolosy téri piacot Gerendai Károly, a Sziget fesztivál alapítója, Michelin-csillagos éttermek tulajdonosa - értesült a HVG hetilap. A központi csarnokban …
Szolnokot is bevette Andy Vajna Folytathatja az országos terjeszkedést Andy Vajna budapesti vételkörzetű Rádió 1-je, a Médiatanács döntése szerint Szolnokon is megszólalhat. Már harminc település vételkörzetében elérhető az adó.
Uniós pénz menti a magyar nyomdaipart? Folyamatosan csökken 2014 óta a nyomdaipari cégek száma, de az árbevétel csökkenését 2016-ban sikerült megállítani – derül ki az Opten adataiból. A cégek EU-támogatás segítségével …
A kormány bejelentette, mégsem lépett - mi zajlik a háttérben? Habár Lázár János novemberben bejelentette, hogy az állam megveszi a fővárostól a hányatott sorsú Bálna épületet, a határidőig mégsem tett rá ajánlatot. A pályázati irányár …
Új hírek érkeztek a magyar turkálókból Közel egy évtized után megtorpant a használtruha-piac forgalma, a boltok száma is csökkent tavaly. A béremelések miatt zsebben maradt pénzt a magyarok inkább az újruhás …
Így rabolták ki a nyugdíjasokat Álrendőrök raboltak ki két idős férfit Budapesten. A vád szerint a két álrendőr házkutatást színlelve jutott be a lakásba, majd egy fegyvernek tűnő tárggyal a …
Lehet kétmilliárddal drágább? Lehet, fizeti az EU A NIF Zrt. az előzetesen becsült nettó 12,3 milliárd helyett 14,05 milliárd forintért kötött szerződést két vasúti szakasz forgalomirányító rendszerének kiépítésére, a Prolan Zrt.-vel és …
Mészárosék hét év alatt 476 milliárdért nyertek közbeszerzéseket A közbeszerzési dokumentumok szerint Mészáros Lőrinc és rokonsága érdekeltségébe tartozó cégek 2017 végéig 476 milliárd forint értékű közbeszerzésen nyertek, az összeg 83 százaléka EU-s forrás …
Csak egy forint döntött a közbeszerzésen - milliárdos ételosztás Uniós és magyar támogatású program keretében a Hajléktalanokért Közalapítvány koordinálja az ételosztásokat a fedél nélkülieket ellátó több mint száz intézményben. Az előre csomagolt, melegíthető ételek …
Felszámolják a híres magyar sportoló vállalkozását Egy több mint félmilliós adótartozás miatt nem sikerült 2015-ben megszüntetni a Sávolt Attila nevét viselő teniszakadémia egyesületet, a végelszámolás azóta felszámolásba fordult.