Lakáshitele van? Óriási veszélyt rejthet a konstrukció Több mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor az új hitelek közel felénél a törlesztőrészleteket maximum …
Pénzt osztanak arra, hogy a fiatalok otthon maradjanak A vidéki fiatalok otthonteremtését és családalapítását segíti elő 66 településen az összesen 11 milliárd forint összértékű Esély otthon elnevezésű program - közölte Novák Katalin, az …
Megbénította a havazás Párizst A több mint egy napja tartó havazást követően hétszáz kilométeres dugó alakult ki kedd estére Párizs környékén, az elővárosi buszok egyáltalán nem közlekedtek. Szerdára 20 …
Zuhanás után emelkedés az amerikai tőzsdéken Erősödéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Az állam 90 milliárdot ad Egernek Összességében 90 milliárd forint értékű infrastrukturális, kulturális, gazdasági, sport- és turisztikai célú fejlesztések valósulnak meg állami forrásból a Modern Városok Program (MVP) keretében Egerben, illetve …
Feltételekkel bővítenék az EU-t Nyitva áll az Európai Unió ajtaja a nyugat-balkáni országok előtt, de az esetleges jövőbeli csatlakozásnak előfeltétele, hogy az érintett hat államban "átfogó és meggyőző" reformokat …
Így oldana meg egy komoly problémát a főváros Mozgólépcsőkre szerelhető szerkezetekkel oldja meg a főváros a mozgássérültek közlekedését a 3-as metrón. Nemsokára megkezdődik a Lánchíd, valamint a 2-es villamos alagútjának felújítása - közölte …
Szijjártó: gázvezetéket építtet a magyar kormány Az egész visegrádi csoport (V4) energiabiztonságára pozitív hatással lesz az az új, a magyar gázelosztó központ és a magyar-szlovák interkonnektor között építendő vezeték, amelyet a …
Ónos eső miatt adtak ki figyelmeztetést A vártnál kevesebb helyen várható hóesés, de sok helyen lehet ónos eső. A havazás miatt néhány nyugat-dunántúli megyére, több megyére és a fővárosra az ónos …
Visszapattant a bitcoin árfolyama Meglehetősen volatilis kereskedésben, többszöri irányváltást követően ismét 7000 dollár körüli szintre emelkedett a bitcoin árfolyama kedden - írta a Portfolio.