Tűz után újabb veszély fenyeget Görögországban Görögországban eddig 90 ezer hektár terület vált a lángok martalékává az athéni egyetem földtani intézetének előzetes kárösszesítése alapján.
Nagy mínusszal zárt a Mol, vették az OTP-t A Mol-részvény árfolyama 3,84 százalékkal esett kedden, ami az elemző szerint azzal magyarázható, hogy a részvény ma már osztalékszelvény nélkül forgott. Az OTP árfolyama 0,34 …
A német GDP-t is megdobhatja a BioNTech kiugró profitja Úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni első engedélyezett vakcinát kifejlesztő BioNTech német vállalat annyit keresett az oltásokon, hogy a cég egyedül lehet majd felelős az …
A várakozások felett nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele A Magyar Telekom konszolidált adózott eredménye éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan 26,4 százalékkal 14,5 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben - közölte …
Keleti partnerség: emelte támogatási keretét az EU Az Európai Unió 40 millió euróról 75 millióra emelte támogatási csomagját a keleti partnerségéhez tartozó hat ország - Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, a Moldovai Köztársaság, Örményország …
Kényszerleszállást hajtott végre egy Wizz Air Budapesten A római és görögországi incidens után ezúttal Budapesten történt váratlan esemény egy Wizz Air-járattal.
Újabb afrikai sertéspestises disznót találtak Fejérben Fertőzött vaddisznót találtak Fejér megyében, a Bicske község külterületén talált elhullott állatból az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát mutatta ki kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) …
Kínában is veszik, ami elektromos Kínába jelentősen nőtt az alternatív hajtású (NEV) autók eladása éves összevetésben júliusban, ugyanakkor esett a Tesla autók eladása júniussal összevetve - írja az MTI a …
Álmosan indult a tőzsdei kereskedés az USA-ban Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden - írja az MTI.