Elhunyt Bernard Tapie volt miniszter és üzletember Hetvennyolc éves korában vasárnap elhunyt Bernard Tapie volt francia miniszter, üzletember, fociklub tulajdonos, a La Provence médiacég többségi tulajdonosa - adta hírül az MTI.
Nagyobb lett a júliusi külker deficit, mint korábban jelezték Júliusban az export euróban mért értéke 10,6 százalékkal, az importé 15,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az egyenleg 369 millió euróval romlott, 210 …
Bővítette dunaföldvári gyárát a Pannonia Bio Átadták pénteken a főleg bioetanolt gyártó, dunaföldvári Pannonia Bio Zrt. új üzemét, amely évente 15 ezer tonna magas szervesanyag-tartalmú talajjavítót állít majd elő kukoricarostból - …
A kormányfő és a pénzügyminiszter is kritizálja a cseh jegybank döntését Negatívan értékeli és tévedésnek tartja a cseh jegybanktanács csütörtöki döntését az alapkamat emeléséről Andrej Babis kormányfő és Anna Schillerová pénzügyminiszter - adta hírül az MTI.
Tizenhárom éves csúcsra emelkedett az infláció az euróövezetben Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) pénteken kiadott előzetes adatai szerint éves összehasonlításban 3,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, …
Újabb csúcsot döntött a földgáz ára Európában Újabb történelmi csúcsra emelkedett a földgáz tőzsdei ára pénteken Európában - adta hírül az MTI a TASZSZ hírügynökségre hivatkozva.
Szja-visszatérítés: a többségnek nem kell tennie semmit, és pénzt kap A gyermekes katásoknak, ekhosoknak, egyéni vállalkozóknak és őstermelőknek is jár az adóvisszatérítés. A szülők többsége már 2022. február 15-ig visszakapja a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját …
Koronavírus: 9 ember meghalt egy nap alatt, 84-en vannak lélegeztetőgépen Péntek reggelre 679 az új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt a hivatalos kormányzati adatok szerint, elhunyt 9 beteg - derül ki a koronavirus.gov.hu oldalról. Kórházban …
Orbán: novemberben minden nyugdíjas 80 ezer forintot kap Egységesen nyolcvanezer forint lesz a nyugdíjprémium, amelyet novemberben fizetnek ki az érintetteknek - jelentette be a miniszterelnök pénteki rádiónyilatkozatában. Megismételte azt is, hogy 1 millió …
Milliárdokat vettek ki belőle tavaly, most megszüntetik a céget A tulajdonosai döntöttek a Fourcardinal Tanácsadó Kft. megszüntetéséről - ez volt az egyik cég, amelytől a külügyi tárca lélegeztetőgépeket vásárolt a járvány kezdetén, 17 milliárd …