A nyár végére fejeződhet be a Margit híd építése
A Napi Gazdaság információi szerint a Margit híd kivitelezője és a megrendelő főváros arról tárgyalnak, hogy nyár végén, szeptember elején adják át véglegesen a hidat, bár az eredeti ütemterv szerint március végéig kellett volna befejezni a munkálatokat. A márciusi határidő azonban már az első pillanatban megkérdőjeleződött, hisz eredetileg július 10-én írták volna alá a szerződést - s ebben szerepelt az eredeti átadási határidő -, de végül csak egy hónappal később, augusztus 10-én látták el kézjegyükkel a dokumentumot. Itt tehát már egy hónapos eltolódás következett be, de az ütemtervet nem igazították ehhez. Bonyolította a helyzetet, hogy a kivitelező az engedélyeket is később kapta meg, eredetileg ugyanis a júliusi szerződés aláírásakor kellett volna átadni azokat, de a beruházó csak novemberben adta át a dokumentumokat. Emiatt komoly vita folyt a felek között, a megrendelő egy nap hosszabbítást sem fogadott el, míg a kivitelező négy hónapot kért. Demszky Gábor főpolgármestersége alatt a tárgyalások nem vezettek eredményre, így a megbeszélések az új városvezetéssel is folytatódtak, s úgy tűnik lassan sikerül megállapodniuk.Ha csak azt a harminc napot számoljuk, ami a szerződés eredeti és tervezett aláírása közötti eltelt, s amihez hozzá jön még az a 20-25 nap, amit a hideg idő miatti leállás következtében számolhatnak el - ha főváros semmilyen plusz időszakot nem ismerne el -, akkor is májusban járna le a határidő. Úgy tudjuk, ekkorra a munkák nagy része be is fejeződne, de menet közben a főváros számtalan plusz munkát rendelt meg, ami további időt igényel. Jelenleg tehát még folynak a munkálatok a hídon, de ezek már alig láthatóak a közlekedők számára, a forgalmat pedig nem nagyon fogják zavarni.
Szerző(k):
Diószegi József