MÁV, BKV: több száz milliós károk
MÁV, BKV: több száz milliós károk
Megveti lábát Magyarországon a Huawei
Véglegesen Magyarországra telepíti globális támogatóközpontját a kínai telekommunikációs cég, a Huawei Technologies Magyarország Kft. − jelentette be Gavin Dai, a cég ügyvezetője. A társaság második legnagyobb centruma épül ki ezzel, amely Európáért, Észak-Afrikáért, illetve az Oroszország és környéki üzletekért felel. A cég Komáromban és Pécsett van jelen. A Huawei tavaly 600 millió dolláros forgalmat produkált, idén pedig legalább 1,2 milliárd dollárt prognosztizál.
Blikk, Népszabadság: minden marad a régiben
A Médiatanács nem adta meg a Ringier-Axel Springer tervezett fúziójához szükséges szakhatósági hozzájárulását. A fúzió ugyanis egyértelműen és jelentősen veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését − ismertette a tanács döntését csütörtökön Kiricsi Karola, a Médiatanács szóvivője. A médiatartalom-szolgáltatók − így például a sajtótermék-kiadók − összefonódását érintő ügyekben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) köteles beszerezni a Médiatanács szakhatósági állásfoglalását. A GVH ezen kötelezettségnek eleget téve az Axel-Springer és a Ringier lapkiadó vállalatok fúziójának ügyében az év elején kért szakhatósági állásfoglalást a testülettől. A tanács többek között a véleménybefolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat és az írott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte. Az összetett szempontrendszert vizsgáló elemzés alapján jutott tehát a testület a fenti megállapításra. Így nagy valószínűség szerint szertefoszlik a két anyacégnek az a szándéka, hogy amiként a többi érintett országban, így Magyarországon is közös vállalkozásuk jelentesse meg például a Blikket, a Nemzeti Sportot, illetve több vidéki napilapot. A döntés azt is veszélyeztette, hogy egy cégcsoporton belül maradhat-e a cégek valamennyi érdekeltsége, s felvetődött annak lehetősége, hogy a Ringier-nek esetleg ki kell szállnia a résztulajdonában lévő Népszabadság kiadóból. Úgy tűnik, ez is lekerülhet a napirendről, bár a végső döntést a GVH-nak kell meghoznia, a versenyhatóság állásfoglalása azonban ennek tükrében eléggé egyértelmű.
Eldőlt: bukik a nagy magyar médiafúzió
A Médiatanács nem adta meg a Ringier-Axel Springer tervezett fúziójához szükséges szakhatósági hozzájárulást. A végső döntést ugyan majd a GVH-nak kell meghoznia, a versenyhatóság állásfoglalása azonban ennek tükrében eléggé egyértelmű.
Sötét kép, kedvezőtlen kilátásokkal
Nem sok derűre adott okot a Napi Gazdaság tegnapi Reklám-Média konferenciája, hisz túl azon, hogy a szereplők megismerhették a továbbra sem gyarapodó reklámkiadásokat, azzal is szembesülniük kellett, hogy a kilátások sem igazán kedvezőek, bár egyesek már reménykednek egy szebb világban, vagy legalább abban, hogy az ágazat túl van a válságon.
Globális tévézési csúcsott hozott az elmúlt év
A 80 országban, 138 ezer háztartásban végzett felmérés szerint a tévénézéssel töltött átlagidő az elmúlt öt évben hat perccel nőtt a nagyvilágban és 2010-ben elérte a 3 óra 10 percet. A legtöbb időt a Közel-Keleten és Észak-Amerikában töltik az emberek a képernyő előtt, napi 4 óra 54 perccel, illetve 4 óra 39 perccel. Európában a tévé előtt töltött idő tavaly 2009-hez képest 17 perccel nőtt Nagy-Britanniában és 11 perccel Németországban, az előbbiben 4 óra 2 percet, az utóbbiban 3 óra 43 percet tett ki. Franciaországban hét perccel nőtt a tévénézési idő, 3 óra 32 percre. A Médiametrie felmérése szerint a legtöbben Kínában tévéznek. A kínai holdújév alkalmából rendezett ünnepi műsort 2010. február 13-án 260 millió 628 ezren látták, ami világrekordot jelentett. A világ legnépesebb országa a labdarúgás terén is szurkolórekordok felé halad: 2010 júliusában a dél-afrikai labdarúgó-vb idején − a kínai csapat hiánya és az időeltolódás ellenére − volt olyan mérkőzés (az Argentína−Németország találkozó), amelyet 54,5 millió néző követett − idézte az MTI a Le Monde cikkét.
Egyre nagyobbak lesznek a kis csatornák
Idén az első negyedévben is folytatódott a korábbi tendencia, a nézettségi versenyben az RTL Klub továbbra is megőrizte jelentős előnyét a másik országos kereskedelmi adóval, a TV2-vel szemben. A teljes nap viszonylatában (mind a teljes lakosság, mind pedig a kereskedelmileg legértékesebb 18−49 éves korcsportban) a szappanopera-sáv és a Tények segített a TV2-nek, de így is számottevő a különbség a két televízió átlagos nézettsége között. Főműsoridőben (19 és 23 óra között) pedig több mint tíz százalékpontos a két csatorna közötti különbség mind a teljes lakosság, mind pedig a 18−49 éves korosztály körében. Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója szerint a piacvezető csatorna sikerében nagy szerepet játszott a ValóVilág negyedig szériája, valamint a Barátok közt, amely 1998 óta nem talál legyőzőre a napi sorozatok között, továbbá a Fókusz, a nagy népszerűségnek örvendő külföldi sorozatok és filmek, valamint az egyéb saját gyártású műsorok is.
A magyarországi Ringier leküzdötte a válságot
Jó üzleti eredménnyel zárta a tavalyi évet a több országban is érdekeltséggel rendelkező svájci Ringier médiavállalkozás: 61,8 millió svájci frankos nyeresége több mint háromszoros növekedést mutat az előző évhez képest. A konszern árbevétele 1,264 milliárd svájci frank volt, ami nagyjából megközelíti az előző évet, noha olyan rendkívüli hatásokkal kellett számolni, mint az erős svájci frank és az Axel Springer kiadóval alakított vegyesvállalat miatt szükségessé vált konszolidáció. A digitális részleg árbevétele 10,3 százalékra nőtt. A Ringier Switzerland 60 millió frankos árbevétel-növekedésével a legjobb bővülést érte el, de az egyes országok devizájában számolva a Ringier legtöbb érdekeltsége pozitív évet zárt. A Blikket, a Nemzeti Sportot, a Hot magazint és egyéb termékeket megjelentető Ringier Magyarország 94,2 millió svájci frank árbevételével − forintban számolva − újra elérte a válság előtti árbevételi szintet, mindezt a csökkenő reklámpiac és példányszámok ellenére. A konszern jó eredményéhez a szigorú költséggazdálkodás mellett a piaci részesedés növelése is hozzájárult a legfontosabb svájci és kelet- és közép-európai piacokon. A Ringier 2011-re további árbevétel-növekedéssel számol, a vállalat továbbra is a stratégiai üzletágakba − így a kiadói, digitális és szórakozás területekre − történő beruházásokra koncentrál.
Még csak néhány tucat portál regisztráltatta magát
Senki sem tudja, hogy hány internetes portál működik Magyarországon, a regisztrációköteles termékek számával kapcsolatban nem szeretne becslésekbe bocsátkozni a nyilvántartást végző Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), de a rohamosan növekvő online-piacot figyelembe véve akár évi több száz ilyen internetes portál is jelentkezhet a hatóságnál. Részben a megszámlálhatóságot is szolgálja az év elejétől hatályos médiatörvény azon paragrafusa, amely alapján a portálok üzemeltetőinek is regisztráltatniuk kell a kiadványukat. A NMHH-tól kapott tájékoztatás szerint eddig 24 internetes sajtóterméket vettek nyilvántartásba, az ő esetükben már jogerőre emelkedett határozat is született erről. Ezeken kívül még 11 internetes sajtóterméket vettek nyilvántartásba áprilisban, de itt még nincs jogerős határozat, valamint három olyan sajtótermék is van, amelynél hiánypótlásra volt szükség, amit rendben teljesítettek, így esetükben is hamarosan jogerős határozat várható. A korábbi sajtónyilvántartásban nem szereplő, de a médiatörvény hatályba lépésekor már működő netes sajtóorgánumok idén június 30-ig kötelesek nyilvántartásba vételi bejelentést tenni.
Újabban a magazinok jelentkeznek auditra
Az utóbbi időben a korábbiakhoz képest kevesebb kiadó jelentkezik a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetségnél (Matesz) azzal a szándékkal, hogy auditálják kiadványukat, újabban a magazinok megjelentetői fordulnak ilyen szándékkal a szervezethez − mondta lapunknak Burlacu Liviu főtitkár, aki szerint az elmúlt 17 évben − amióta a szervezet létezik − a lappiac együtt mozgott a gazdasággal. A Matesz egyébként a teljes napilappiacot auditálja, míg a heti kadványokat nagyon nagy mértékben, az ennél ritkábban megjelenő lapok lefedettsége csekélyebb. Napjainkban körülbelül háromezer lap van a piacon, közülük több mint kétszázat auditál a Matesz. A szervezet néhány hete kezdte el a kiadványok digitális terjesztésű példányainak hitelesítését.