BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
header

Diószegi József

05.
18.
00:00

Elhallgatott a RadioCafé

Az Antenna Hungária (AH) Zrt. kedden délután négy órától szünetelteti a RadioCafé műsorának sugárzását a szerződéses kötelezettségek nem teljesítése miatt − mondta lapunknak Tóth András, az AH szóvivője, aki azonban további részleteket nem árult el. Az Est Média május elején adott túl a csatornát üzemeltető KV Barát Kft.-n, amelynek tulajdonosa a cégbírósági adatok szerint a Great Security Kft. A céget 2007 novemberében alapítottak, tavalyi bevétele 1,1 millió forint volt, míg csaknem kétmillió forint mérleg szerinti veszteséget mutatott. Az nem derült ki, hogy a RadioCafét üzemeltető cég mekkora összeggel tartozik az AH-nak, korábban úgy értesültünk, hogy a rádió egyebek között két hónapos adósságot halmozott fel az AH Zrt.-nél és két negyedévi műsorszolgáltatási díjjal tartozik a  médiahatóságnak.

Szerző(k):
Diószegi József
05.
18.
00:00

Erősödött a Nexon

A gazdasági válság közepette évről évre folyamatosan nőtt a bevétele a bér- és humánügyviteli szoftverek értékesítésével és szolgáltatások nyújtásával foglalkozó, 1989-ben alapított, magyar tulajdonban lévő Nexon Kft.-nek. A cég tavaly 4 százalékkal növelte forgalmát, így az megközelítette a hárommilliárd forintot − mondta keddi sajtótájékoztatóján Ocskay Szilárd, a Nexon alapító ügyvezetője. A társaság 250 főt foglalkoztat, háromezer aktív ügyfelet szolgál ki s havonta egymillió bérjegyzék készül a Nexon-rendszerekben. A cégnek 30 százalék a részesedése a humániformatikai megoldások piacán. A Nexon 60 ezer főnek végez bér- és humánügyviteli szolgáltatást. A budapesti székhelyű társaság nyolc regionális irodát működtet Magyarországon. Ocskay azt is elmondta, hogy piacvezető szerepben nehezen fokozható a növekedés, ezért a társaság több új szolgáltatással jelenik meg a piacon, közöttük több a kis- és középvállalkozások megszólítására is alkalmas.

Szerző(k):
Diószegi József
05.
18.
00:00

Szöllősi László a magyar kkv-követ

A gazdasági tárca vállalkozásfejlesztésért felelős államtitkára, Szöllősi László lesz Magyarország kkv-követe, akinek feladata az Európai Bizottság és a hazai kis- és közepes vállalkozások közötti kétirányú kommunikáció hatékonyabbá tétele lesz − mondta a kkv-követ tegnapi bemutatásakor Cséfalvay Zoltán, a minisztérium gazdaságstratégiai államtitkára. Szöllősi szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a gazdaság motorját képező kis- és közepes vállalkozások lépésről lépésre előre juthassanak. A kkv-szektor minden tekintetben kihívások előtt áll. Az Európa-szerte érezhető pénzügyi válság miatt az egyik legsürgetőbb feladat a kkv-k túlélésének segítése. Mindemellett a magyarországi vállalkozásoknak meg kell birkózniuk az erős piaci versennyel, a finanszírozáshoz jutás nehézségeivel, a magas termelési és munkaerőköltségekkel. A tegnapi sajtóbeszélgetésen Cséfalvay azt is elmondta, hogy a jövő héten adják át az Európai Vállalkozási Díjat, a 21 magyar pályázatból 17 felelt meg az Európai Bizottság feltételeinek.

Szerző(k):
Diószegi József
05.
17.
00:00

Hétfőtől ingyenesek az MTI hírei

Némi csúszással május 15-től ingyenes lett a Magyar Távirati Iroda (MTI) szolgáltatása. Korábban április 1-jétől tervezték a díjmentességet, ám erre azért kellett várni, mert a hírszolgáltatás bevezetésével kapcsolatos technikai és szervezési részletek kialakításán dolgoztak. Mostantól tehát a társaság számításai szerint az MTI jelenlegi híreinek mintegy 70 százaléka válik ingyenessé és a fennmaradó mintegy 30 százaléknyi híranyag továbbra is előfizetéssel lesz elérhető. Hétfőtől az MTI saját forrású közszolgálati híreihez díjfizetés nélkül hozzá lehet jutni, ingyenesek a grafikák is és a szöveges archívumok, a napi fotókból pedig 50-et lehet ingyen felhasználni, s ezek mellett az OTS-közlemények is ingyen érhetőek el. A későbbiekben is fizetni kell viszont a külföldi hírügynökségi anyagokért és a sajátos hírügynökségi tartalmakért, vagyis az elemzésekért, a hátterekért, összeállításokért.

Szerző(k):
Diószegi József
05.
16.
00:00

Olcsóbbak lehetnek a vezetékes szélessávú szolgáltatások

A Nemzeti Média Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb határozata szerint a nagy távközlési cégeknek meg kell nyitniuk (főleg optikai) újgenerációs hálózatukat és bizonyos részeken kábelhálózatukat a kis, alternatív szereplők előtt − mondta el Szalai Annamária, az NMHH elnöke pénteki tájékoztatóján. Ezáltal a kisebb cégek is hozzájuthatnak ahhoz az infrastruktúrához, amelyen olyan − például csomagolt (televízió, internet, kábeltévé) − szolgáltatásokat nyújthatnak, mint a nagyok. Mindettől azt várja a hatóság, hogy tovább éleződik a verseny, aminek következtében csökkenhetnek az árak. Az a későbbiekben dől el, hogy milyen áron juthatnak majd a kisebb szereplők a hálózathoz. A NMHH határozatával ösztönözni kívánja mind a nagy, mind pedig a kisebb szereplőket, hogy infrastrukturális beruházásokat hajtsanak végre. Jelenleg 3,6 millió háztartás használ  szélessávú vezetékes infrastruktúrát, s ezt 70 százalékban a nagy cégek biztosítják. A hatóság azt reméli, hogy az alternatív szereplők részesedése tovább nő az intézkedés következtében. A csomagolt szolgáltatások iránti igény is fokozatosan nő, hisz 2010-ben már 1,6 millió háztartás fizetett elő erre, ami 40 százalékos növekedés 2009-hez képest. Ez az érték is növekedhet a határozat alapján.

Szerző(k):
Diószegi József