Erre volt képes a forint Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
Változott a maszkokra vonatkozó szabály Az autizmussal élők mellett mostantól az értelmi fogyatékosoknak sem kötelező hordaniuk a maszkot.
Sokkal veszélyesebb az UV-sugárzás egy új kutatás szerint Sokkal nagyobb mértékben járul hozzá az UV-sugárzás a bőrrák kialakulásához, mint eddig gondoltuk – derült ki a Washington Állami Egyetem (WSU) kutatásából.
Bérletvisszaváltás: 20 milliónál tart a számláló Az első adatok szerint több mint négyezer, a veszélyhelyzeti intézkedések nyomán feleslegessé vált novemberi bérletet váltottak vissza díjmentesen a helyközi közlekedési szolgáltatók - közölte az …
Koronavírus: rekordszámú haláleset történt Németországban Minden korábbinál magasabbra emelkedett, és első alkalommal haladta meg a négyszázat a koronavírus-járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai …
Turistamágnest hoz létre a kormány Hamarosan megkezdődik Tokaj-Hegyalja és a zempléni térség fejlesztése, minderre a kormány 149,5 milliárd forintot fordít - írja az MTI Wáberer György, a térség fejlesztéséért felelős …
MNB-alelnök: változtatniuk kell a bankoknak A bankok többsége rövid távon gondolkodik, ez nem jó irány, gondolniuk kell a fenntartható pénzügyekre is.
Változtat a Magyar Posta: egyedi rendszer lép életbe Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül …
Szlávik: többek között a dohányosok, a cukorbetegek tartoznak a kockázati csoportba A kezdeti hat-hét kórház helyett már 78 intézményben látnak el vírusos betegeket - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szerinte egyelőre bírják a …