Fogyunk, de lassabban
Az első negyedévben emelkedett a születések és a halálozások száma is, a népességfogyás üteme mérsékeltebb volt, mint a tavalyi hasonló időszakban mért érték.
Fogyunk, de lassabban
Az első negyedévben emelkedett a születések és a halálozások száma is, a népességfogyás üteme mérsékeltebb volt, mint a tavalyi hasonló időszakban mért érték.
Francia és uniós válság?
Miközben az uniós alkotmány ellenzői az egykori Bastille helyén álló téren ünnepelték a győzelmet, Chirac a megtorlásokon gondolkodott.
Ugrott egyet az elfelejtett kistigris
A japán Nikkei hat hetes csúcson zárt ma, a technológiai szektor részvényei USA példáját követve emelkedtek.
Kulcsszerepben a határokon átnyúló támogatások
Dobogós helyre pályázik Magyarország az unió következő pénzügyi szakaszában az egy főre jutó uniós támogatások terén – mondta Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter.
Zöld éket ver a főváros
Budapest főépítésze a településszerkezeti tervben a főváros határában megmaradt zöld ékek védelmére helyezi a hangsúlyt, akad kerület, amelyben viszont úgy látják, a főváros egyszerűen nem ismeri a valóságot.
Svédországot száznyolcvan magyar munkavállaló „özönlötte el”
Nincs sok esély arra, hogy azok az országok, amelyekbe a magyar szívesen jár dolgozni, eltöröljék a külföldi munkavállalók tömeges beözönlése ellen felállított kvótákat, korlátozásokat.
Uniós pénzek a munkaügynek
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (Hefop) program keretében tavaly 25 központi projektet írtak alá, ezeknek nagy része a megyei munkaügyi központokhoz kapcsolódik. Ezek elindítása a tavalyi év prioritásai közé tartozott. A projektek az ÁFSZ rendszerének, tevékenységeinek fejlesztésére irányulnak. A központi projektek szerződései összesen 68,26 milliárd forintnyi támogatást kötöttek le, ez az összes költségvetés több mint 35 százalékát jelenti. Május 10-éig összesen 1597 pályázat érkezett, ebből 1232-t bíráltak el, 505 nyert támogatást, összesen 131,94 milliárd forint értékben, ebből 86 milliárdról született szerződés és 8,13 milliárdot fizettek ki – mondta Riz Ádám, a Hefop projektfejlesztési osztályának vezetője. Riz szerint a program korábbi és jelenlegi problémája, hogy az intézményrendszer és a programok lebonyolítása a kezdetekkor szigorú, hatósági jellegű volt, a szolgáltatás irányába való elmozdulás pedig lassan megy. Ebbe az irányba mutat a program-előkészítő alap kiterjesztése is, amely szakértői segítséget nyújt a civil szektor pályázat- és projektkidolgozásához. Így már a közbeszerzési dokumentációban és az első időszaki értékelésben is segítséget kapnak a nonprofit szervezetek.
Százéves a Magyar Nemzeti Bank székháza
Az MNB idén ünnepli épületének századik és tervezője, Alpár Ignác születésének 150. évfordulóját. Alpár nevéhez több más, egykor jelentős budapesti pénzintézet tervezése is fűződik.
Németországba és Ausztriába jár dolgozni a magyar
Nem oda megyünk dolgozni Európába, ahová lehetne: Nagy-Britannia, Ír- és Svédország teljesen megnyitotta munkaerőpiacát az új csatlakozók előtt, a magyarok azonban inkább a szigorú kvótát állító Németországot és Ausztriát választják.
Jobban élünk
A korábbi félelmek ellenére az uniós csatlakozással nem történt piacnyitási sokk, a társadalmat sem érte megrázkódtatás – törésmentesen integrálódtunk.