Az MNB nyomtatásban mutatja be gyűjteményét
Az MNB nyomtatásban mutatja be gyűjteményét
A 460 milliárd forint ára
Nem tesz jót az uniós pénzekbe, pályázati rendszerbe vetett hitnek, hogy késnek a kifizetések – mondta lapunknak Maróczi Imre, a Pályázatírók és Tanácsadók Országos Szövetségének elnöke. A bizonytalanság mindenképpen megviseli a pályázó cégeket és a pályázatírókat is – a cégek a tanácsadókat sürgetik, akik persze hozzájuk hasonlóan semmiféle információval nem rendelkeznek arról, hogy mi is történik és mikor mire lehet számítani. Maróczi véleménye szerint a cégek többsége nem viseli jól, hogy a megígért pénz hiányzik a kasszából, így elképzelhetőnek tartja, hogy az NFT-vel szemben más pályázatok értékelődnek fel a jövőben. Összesen 460 milliárd forint értékben több mint 9000 pályázatot támogattak az operatív programok az uniós csatlakozásunk óta, ezek nagy részének megvalósítása már meg is kezdődött. Közel tízezer projektgazda szerez most tapasztalatot a rendszerről – a vélemények pedig megoszlanak. A pályázat megírásától a projekt befejezéséig és a támogatási összeg kifizetéséig hosszú hónapok, évek telnek el, közben újabb nem várt költségek merülhetnek fel, és vannak olyan időszakok, mikor azt sem lehet tudni, hogy mi történik a pályázatunkkal, miért nem értesítenek. Általában azok a pályázók, akik nem első projektjüket hajtják végre, jól veszik az akadályokat, optimisták, beletanultak már a rendszer működésébe.
Állami pénzek a könnyűzenéértä Bodolóczki Linda
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) célja, hogy vidéken, a kistelepüléseken közösségek épüljenek a kultúra köré. A Pankkk-ot (Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért) nem a kulturális tárca, hanem a a rockzenészek, a világzenét és dzsesszt játszó előadók találták ki, a minisztérium velük együttműködve alakította ki a programot – mondta Bozóki András miniszter. A Pankkk nemcsak idén kap támogatást, hanem jövőre is. A minisztérium más művészeti ágaknál is szeretne hasonló programokat indítani – a következő program, amelyet szeptemberre dolgoz ki a tárca, a népi kultúra, népművészet, népzene, a táncházmozgalom felélesztése, támogatása lesz. A Pankkk költségvetésének fele, 200 millió forint a vidéki klubok támogatására megy. Összesen 161 vidéki klub regisztráltatta magát az élőzenei klubélet felpezsdítése céljából létrehozott programra. Ha a jelentkezők kétharmadánál beindul a klubélet, akkor sikerült megmozgatni Magyarországot – mondta Bozóki. Olyan vidéki klubok pályázhatnak a működési támogatásra, amelyek havonta legalább egy élőzenei koncertet rendeznek, és évente legalább két amatőr zenei előadás szerepel a programban. A támogatás az alkalmanként kifizetett fellépti díjak fele, legfeljebb bruttó 100 ezer forint lehet koncertenként. A minisztérium szeptember végén dönt a támogatásoktól. A programok mellett a Közkincs program keretében magukat az ifjúsági klubokat, próbatermeket is támogatja a tárca – ezek kialakítását, felújítását, valamint berendezését és technikai felszerelését –; az MFB-n keresztül kedvezményes hitelt biztosít. Egy pályázó legfeljebb 20 millió forint hitelt vehet fel, a hitel kamatterheit, ezer főnél kisebb lélekszámú településen a tőketörlesztés felét, 1000 és 2500 fő közötti településen a tőketörlesztés negyedét vállalja át a tárca. A program keretein belül egy könnyűzenei exportiroda is létrejön már szeptemberben, célja az amatőr és profi zenészek és zenekarok nyugat-európai vagy amerikai, külföldi pódiumokon, koncerteken, fesztiválokon való megjelenésének támogatása. A Nemzeti Kulturális Alapprogram 26 milliós pályázatot írt ki lemezkiadásra, demófelvételek készítésére, tehetségkutató versenyek megrendezésére és amatőr előadók pályára segítésére. A pályázatok beadási határideje 2005. szeptember 9. A kulturális tárca kezdeményezére az ORTT – a közszolgálati műsorkészítési pályázatának keretein belül – az idén mintegy 74 millió forinttal támogatja, hogy a magyar könnyűzene hangsúlyosabban jelenjen meg a hazai elektronikus médiumokban.
Támogatott projektek száma
(július 18-ig) AVOP 2686 GVOP 5212 HEFOP 587 KIOP 25 ROP 285 Összesen 9131 Forrás: MTRFH
Jól ment a BNP Paribasnak
A BNP Paribas első félévi csoportszintű nettó eredménye 3,176 milliárd euró volt, 27,5 százalékkal magasabb, mint az előző hat hónapban, az egy részvényre jutó féléves eredménye 31 százalékkal nőtt, 3,84 euróra.
Újra van svájci maci
Svájcban 100 éve nem volt medve, az új jövevénynek nagyon örültek az emberek - olyannyira, hogy beindult a medveturizmus - írta az mtv.hu.
Este nyílik az ARC
Haza, Oláh Ibolya, kutyapiszok, orosz-szovjet plakátok és R-Go - este nyílik az ARC plakát kiállítás.
Magyarországra jön a Filtronic
Újabb nemzetközi elektronikai gyártó jön Magyarországra – írta a Világgazdaság. A brit Filtronic Plc. ügyvezetője, John Roulston szerint a vállalat még az idén termelőüzemet létesít Magyarországon.
Újabb kínai piacok nyílnak
Egy magyar és egy vietnami befektetői csoport Soroksáron és Pestszentlőrincen csinál ősszel piacot, az új befektetők outletekkel erősítenek - írja a Népszabadság.
Gyengült a tokiói index
Miután tegnap a Nikkei 15 hónap után átlépte a 12 000 pontos határt, ma 0,82 százalékkal csökkent.