A SAP elérte a célkitűzést A német SAP AG, a világ legnagyobb vállalatirányítási szoftvergyártója, amelynek mintegy 14 ezer ügyfele van, közölte: valószínűleg elérte a tavalyi évre kitűzött üzemi haszonkulcsot - …
Az Alcoa nyolc év óta először veszteséges A világ legnagyobb alumíniumgyártója, az amerikai Alcoa az egyszeri tételeket beszámítva 142 millió dolláros negyedik negyedévi veszteséget szenvedett el, ami nyolc év óta az első …
Minimálisan süllyedt a Nikkei A Nikkei-225 31,6 ponttal süllyedve 10664 ponton fejezte be a mai kereskedési napot, noha minimális - 0,2 százalékos - pluszban is járt. Nem tett azonban …
Az új gazdaság részvényei felfelé, a hagyományosé lefelé mozogtak New York-ban A Nasdaq Composite 18,6 ponttal (0,9 százalék) 2055,7 pontra emelkedett, miután a speciális chipeket gyártó Altera és a BMC szoftvercég egyaránt arról nyilatkozott, hogy már …
Jól megy a Windows XP és az XBox A Microsoft eddig még soha nem tapasztalt értékesítési mutatókat ért el a Windows XP és az XBox eladásával - jelentette be Bill Gates, a cég …
Zuhantak a termelői árak az eurózónában Az eurózónában novemberben 0,4 százalékkal, éves szinten 1,3 százalékkal estek a termelői árak. A kiskereskedelmi forgalom októberben 1,1 százalékkal csökkent, év/év alapon pedig 0,5 százalékkal …
Eurokötvényt bocsát ki Oroszország Oroszország 2 milliárd dollár értékben bocsát ki eurokötvényt, kiváltandó kereskedelmi bankokkal szemben fennálló, még szovjet cégek által felvett hiteleket - jelentette be a moszkvai pénzügyminisztérium. …
Nem tetszenek a CEZ-re tett ajánlatok Prágának A cseh villamosművek, a CEZ és az áramszolgáltatók privatizációjáért felelős kormánybizottság a magánosítás elhalasztását javasolja, mert az ajánlott árak túl alacsonyak - jelentették be Prágában.