Beteges kamatemelési aggodalmak: három hetes mélyponton az S&P Az amerikai részvények a brókerek szerint a gazdaság túl gyors fellendülése következtében már-már betegesen eluralkodó kamatemelési aggodalom miatt kerültek tegnap lejtőre és csak a kereskedés …
Rúpia-rally Boediono bejelentése nyomán Az indonéz rúpia dollárral szembeni árfolyama öthónapos csúcsra emelkedett, miután a jakartai kormány bejelentette, hogy a korábbinál kevesebb adósság átütemezését kéri a Párizsi Klubtól. A …
Mínuszos az olasz külkereskedelem A decemberi 1,9 milliárd euró többletről januárban 1,64 milliárd euró hiányba fordult az olasz külkereskedelem egyenlege - derül ki a római statisztikai hivatal jelentéséből.
Visszaestek a német adóbevételek, holott a kormány növekedést várt Németországban januárban és februárban jócskán elmaradtak a várakozástól az adóbevételek - közölte a berlini pénzügyminisztérium. A márciusi jelentés szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy …
Az FT-nek minden pénzt megérne a MobilCom-főnöktől való megszabadulás A France Télécom SA kísérletet tesz arra, hogy megoldja a német MobilCom vezérigazgatójával fennálló konfliktusát: az alapító Gerhard Schmid 33 százalékos csomagjáért cserében Orange-részvényeket adna. …
A Bundesbank arany-eladásaiból részvényeket és kötvényeket vesz A Frankfurter Allgemeine Zeitungban Ernst Welteke, a Bundesbank elnöke, az Európai Központi Bank (ECB) igazgatótanácsi tagja abbéli véleményét hangoztatta, hogy az eurózóna kamatszintje hosszabb ideig …
Feltűnően azonos vélemények a forintpiac hangulatáról A pénteki 11,67 százalékos zárás után jelenleg a forintot a sáv erős oldalán, 11,57 százalékon jegyzik. Ez 244,00/30 forint/eurónak felel meg - tájékoztatott a Hanwha …
Részvényvisszavásárlás a Deutsche Banknál A legnagyobb német, a Deutsche Bank AG éves jelentése szerint nehéz feltételekre számítanak idén, bár jól felkészültnek érzik magukat a kihívásokra (jön az ezredes). Rolf …
Sonera, Telia: beismerő vallomások Paavo Lipponen finn miniszterelnök tegnapi elszólása után ma a finn Sonera és a svéd Telia kénytelen volt beismerni, hogy fúziós tárgyalásokat kezdtek. Ezek azonban nagyon …
Lassult a német ipari termelői árak havi emelkedése A januári 0,6 százalék után februárban további 0,1 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak Németországban hó/hó alapon. Éves összevetésben azonban a januári 0,3 százalékos csökkenést …