Öt hónapos csúcson a font A font árfolyama tavaly december óta nem látott szintre, 1,46 dollár fölé emelkedett, és a kereskedés irányát egyelőre az sem befolyásolja, hogy a kézspénz, valamint …
Elmaradtak a várttól a Norsk Hydro eredményei A 44 százalékban állami tulajdonban álló norvég energia-, fémipari és mezőgazdasági óriás, a Norsk Hydro megszenvedte az olaj, a földgáz és az alumínium árának esését.
Szépen emelkednek az olasz bérek Az olasz bérek márciusban 1997 decembere óta a legnagyobb mértékben nőttek - derül ki a római statisztikai hivatal (Istat) adataiból.
Az alig mozgó forint mindkét irányban sérülékenynek tűnik Egyelőre alig mozdult a forint a pénteki, a sáv erős oldalán 12,32 százalékon való záráshoz képest, jelenleg a jegyzés 12,3 százalék, azaz egy eurót 242 …
Nem megy jól a Santandernek A legnagyobb spanyol bank, a Banco Santander Central Hispano (BSCH) első negyedévi nettó nyereségét év/év alapon, 0,34 százalékkal, 670,5 millió euróra növelte. Az eredmény rosszabb …
Ha hétfő, akkor most esik az olajár A közel-keleti helyzet jelenlegi enyhülésének hatására csökken az olaj ára.
Meglódultak a francia termelői árak A francia ipari termelői árak márciusban 0,7 százalékkal ugrottak meg és 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. A piaci konszenzus csak 0,3 százalékos …
Márciusban markánsan emelkedtek a német importárak Az olaj és üzemanyagáraktól hajtva harmadik hónapja emelkedtek márciusban egyfolytában a német importárak, ezúttal 0,8 százalékkal februárhoz képest, ami egyéves rekord - derül ki a …
Az ideges részvénypiac miatt másfél éves csúcson az arany A kereskedők a részvénybefektetők idegességével és a közel-keleti konfliktussal hozzák összefüggésbe, hogy az arany azonnali ára 26 hónapos csúcson, unciánként 311,00/311,50 dolláron nyitott Európában. Az …
Dupljára növeli beruházásait a United Micro A tajvani United Microelectronics Corp. első negyedévi nettó nyeresége év/év alapon 97 százalékkal, 216 millió tajvani dollárra (6,2 millió amerikai dollár) zuhant. A világ második …