Litvánia: 4,1 százalékos GDP-növekedés A vilniusi statisztikai hivatal előzetes hivatalos adatai szerint az első negyedévben év/év alapon 4,1 százalékkal bővült Litvánia bruttó hazai terméke.
Nem érte el a konszenzust a France Télécom A France Télécom SA első negyedévi árbevétele év/év alapon 5,6 százalékkal, 10,6 milliárd euróra nőtt, így nem érte el az elemzői várakozás alsó szélét. A …
Elérte a konszenzust a Telenor eredménye A Telenor jól abszolválta az első negyedévet és az egész évre növekvő árbevételt vár. A többségi állami tulajdonban lévő norvég távközlési vállalat év/ év lapon …
Az olaj a tettes az olasz termelői áremelkedésben A vártnál kisebb mértékben emelkedtek Olaszországban márciusban az ipari termelői árak, és ráadásul emögött a háttérben az olaj alattomos drágulása áll.
Gyengülés várható a forintpiacon? Az eurót jelenleg 243,2/40 forinton, azaz 11,95 százalékon jegyzik, szemben a tegnap záráskor kialakult 11,9 százalékkal. Mérsékelt a forgalom, a nap elején 243,60 forint volt …
Nehéz évre számít a Deutsche Post A Deutsche Post AG első negyedévi nyeresége éves összevetésben 6,5 százalékkal csökkent ugyan, de meghaladta a piaci konszenzust. A német posta nehéz évre számít.
Nőtt a francia munkanélküliség A februári 9 százalékról márciusban 9,1 százalékra kúszott fel a munkanélküliségi ráta Franciaországban - jelentette a párizsi munkaügyi hivatal. A piac változatlan arányt várt. A …
Újra kamatot csökkentett a török jegybank A török jegybank 51-ről 48 százalékra csökkentette az egynapos betéti kamatot és 58-ról 55 százalékra az egynapos hitelkamatot, 52-ről 49 százalékra a heti betéti kamatot.
Nem csökkentett kamatot a BoJ A Bank of Japan (BOJ) kormányzótanácsa ma úgy döntött, hogy nem változtat a japán monetáris politikán, így marad az évi 0,02 százalékos irányadó egynapos kamat, …
A devizaárfolyamokban bízik a BAT? Alig nőtt a British American Tobacco eredménye tavaly, de idén a devizaárfolyamok mozgása miatt jobb évre számít a vezetés.