A nyár folyamán felújították az intézmény hangversenytermét a Praktiker jótékonysági programjának részeként, s a renoválás hangjai, eszközei zenélésre inspirálták az iskola kreatív növendékeit. Hosszú hetek próbái után a hangversenyterem ünnepélyes átadása alkalmából kortárs és klasszikus zeneművek mellett egyfajta zenei kísérletként "zajzene"-koncertet is hallhatott a nagyérdemű nyolc diák előadásában, Holló Aurél ütőhangszertanár irányításával. A villámkoncertet telt ház és vastaps ismerte el. A Praktiker május végén tette közzé felhívását a honlapján és Facebook-oldalán, mely szerint félmillió forint értékű felújítást biztosít egy oktatási-nevelési alapítványnak. A támogatás magában foglalta a teljes körű tervezést és kivitelezést. A felhívásra 32 pályamű érkezett az ország különböző pontjairól s több mint tízezren vettek részt a szavazáson.