A Wizz Air stratégiai átrendeződés keretében 2025. szeptember elsejével az összes helyi járatának üzemeltetését felfüggeszti, a jövőben pedig a helyben működő vegyesvállalatából is kilép – írja a londoni tőzsde oldalán megjelent közleményében légitársaság.
A társaság döntése mögött az elmúlt évben halmozódó kihívások állnak. Mint írják, a repülőgépeik a hajtóművei a helyi, forró környezetben nem tudnak megbízhatóan működni, ez pedig a rendelkezésre állasukat korlátozza. Emellett a közel-keleti geopolitikai feszültségek több légtérlezáráshoz, működési zavarhoz, valamint a fogyasztói kereslet romlásához vezetett. Mindemellett a közlemény a szabályozói környezet nehézségeit említi, amely a helyi növekedést megnehezítette a számukra.
A Wizz Air szerint a fent felsorolt tényezők jelentős befolyásolják az alacsony költségű modelljének életképességét a régióban, és a képességét arra, hogy nyereséges legyen az európai alaptevékenységükkel összhangban.
Elmondásuk szerint a kivonulást követően fokozottabban összpontosítanak a közép- és kelet-európai fő piacokra, továbbá a nyugat-európai országokra, mint Ausztria, az Egyesült Királyság vagy Olaszország.
Az augusztus 31. utáni foglalásokkal rendelkező utasokat közvetlenül e-mailben értesítik a visszatérítési vagy alternatív utazási lehetőségekről. Azoknak az ügyfeleknek, akik harmadik fél szolgáltatókon keresztül foglaltak, azt javasolják, hogy lépjenek kapcsolatba a szolgáltatóval.