A konténerszállító kedd óta zárja el a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalát - írta az Euronews.
Eközben a Deutsche Welle úgy értesült, hogy hamarosan kiszabadulhat az óriási teherhajó. A jelek szerint az Ever Given nem sérült meg, és folytathatja az útját.
A hajó nem kapott léket, nincs gond sem a kormányával, sem a hajócsavarjaival. Miután újra úszik, működnie kell. Folytatjuk a kotrást, az üledék eltávolítását - mondta Jukito Higaki, a hajótulajdonos Shoei Kisen elnöke, aki egyúttal elnézést kért a forgalom blokkolásáért.
A 193 kilométer hosszú Szuezi-csatorna kritikus fontosságú az Európa és Kína közötti tengeri fuvarozásban. Itt halad át a világkereskedelemben forgó áruk 10-12 százaléka, ami naponta körülbelül ötven hajót jelent.
A csatorna több nappal rövidíti le az utat, ezért sok fuvarozócégnek kell fontolóra vennie, hogy átirányítja-e hajóit az Afrikát megkerülő útvonalra, vagy várakoztatja azokat a mentésre várva.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Brutális rekord dőlt meg: valami nagyon nincs rendben, döbbenten állnak a meteorológusok
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut