A Starbucks számos kávézót bezár, Brian Niccol vezérigazgató pedig újabb elbocsátásokról beszélt annak érdekében, hogy újraélessze a bajba jutott láncot. Niccol bejelentette, hogy a Starbucks ebben a hónapban üzleteinek körülbelül 1 százalékát zárja be, ez pedig többszázat érint. A vállalatnak június végén 18 734 üzlete volt Észak-Amerikában, és a cég közlése szerint szeptember végén 18 300 üzlettel zárja majd az évet – írta meg a CNN.

A vállalat arra számít, hogy az átszervezések 1 milliárd dollárba kerülnek.

Niccol egy, az alkalmazottaknak küldött levelében azt írta, hogy olyan telephelyeket zár be, amelyek nem képesek megteremteni a jó fizikai környezetet, vagy ahol nem lát utat a pénzügyi teljesítésre.

A Starbucks gyakran zár be üzleteket különféle okok miatt, beleértve a gyenge teljesítményt is. Niccol azonban azt mondta, hogy ez a nagyobb most nagyobb léptékű lesz.

„Ez egy jelentősebb lépés, amelyről tudjuk, hogy hatással lesz partnereinkre és ügyfeleinkre. Kávéházaink a közösség központjai, és bármelyik helyszín bezárása nehéz” – mondta.

A több száz bezárás ellenére a Starbucks közölte, hogy visszatér a növekedési üzemmódba, és több mint 1000 üzlet felújítását is tervezi. A Starbucks új megjelenése kényelmesebb székeket, több konnektort és melegebb színeket jelent majd.

Az üzletbezárások mellett a Starbucks további 900 vállalati elbocsátást jelentett be a februári nagyjából 1000 fős elbocsátáson felül, és nyitott pozíciót is megszüntetnek.

Niccol tudja, hogy ez nehéz pillanat minden érintett család számára, de úgy vélte, ezek a lépések szükségesek egy jobb, erősebb és ellenállóbb Starbucks felépítéséhez.

Niccol körülbelül egy évvel ezelőtt csatlakozott a Starbuckshoz, abban a reményben, hogy újraélesztheti a nagy múltú kávézóláncot. A pénzügyi eredmények azonban nem valósultak meg, a részvények árfolyama körülbelül 12 százalékot esett, és az eladások sem fordultak meg.

Niccol körülbelül 30 százalékkal leegyszerűsítette az étlapot, miközben új ételeket is bevezetett, visszaállította az önkiszolgáló tej- és cukor pultokat, valamint a kávéspoharakra helyezett firkákat. A cég a nevét is „Starbucks Coffee Company”-ra változtatta.

Változtatásai azonban nem minden baristának tetszett, az egyenruha-változások miatt még pert is indítottak a cég ellen. Néhány új ital elkészítése pedig stresszt okoz a baristáknak, mivel csúcsidőben túl bonyolult elkészíteni őket.

Brian Niccol volt az, aki azzal lepte meg a világot, hogy nem akar új munkahelye közelében lakni hatalmas fizetésért sem, ezért a Starbucks biztosít neki egy céges repülőt, hogy bejárjon a kaliforniai otthonától 1600 km-es távolságra lévő munkahelyére.