Bár idén januárban a benzin és a gázolaj ára még nem érte el a lélektani 300-as szintet, amellyel az elmúlt hetekben lehetett találkozni a kutaknál, éves bázison nem volt elhanyagolható a különbség.
A benzin átlagára 323 forint volt - a KSH adatai szerint - , amely 11 forinttal alacsonyabb, mint 2015 első hónapjában. A fogyasztás 3,3 százalékkal nőtt megközelítve a 121 millió litert. A kettő eredője, hogy szinte forintra ugyanannyit (0,1 százalékkal kevesebbet) fizettek az autósok januárban a benzinért, mint tavaly ilyenkor.
A gázolaj esetében a januári 310-es átlagár 43 forinttal kevesebb, a fogyasztás pedig 2,7 százalékkal közel 199 millió literre emelkedett. Míg a benzin esetében a növekedés dinamikája nem mutat lassulást, a gázolaj esetében igen, azonban ennél az üzemanyag-típusnál a fogyasztást egy jelentős részét a fuvarozás adja, vagyis az ár mellett a gazdaság és a fogyasztás növekedése is sokat nyom a latba. A gázolajért egyébként januárban közel 10 százalékkal, 6,7 milliárddal fizettek kevesebbet a hazai kutaknál.
Két lépcsőben estek az árak
Bár az olajár esése - az exportőrökön kívül - mindenki másnak kedvező, az éledő magyar gazdaságnak különösen komoly hajtóerőt jelentett tavaly és nagyon úgy tűnik, hogy idén jön a második felvonás.
Az árak ugyanis tavaly januárban érték el első mélypontjukat, a 334 forintos benzin és 353 forintos gázolajárral. Ezt követően némi emelkedés jött, de éves bázison még mindig milliárdok maradtak az autósoknál és persze a gazdaságban.
Most a hazai kutaknál 310 forint feletti összegekkel lehet találkozni. Ha ez maradna az év további részében is, akkor 40-50 forintot is maghaladó különbségekkel lehetnek tankolni éves összevetésben. Ha ugyanakkor az olajtermelő országok vissza is fogják a termelést és az olaj ára újra 40 dollár fölé emelkedik hordónként, akkor is lesz még bőven különbség a tavalyi árakhoz viszonyítva. Ebbe persze még bekavarhat a forint-dollár árfolyam és az árrések alakulása is, bár az eddigi tapasztalatok szerint ez utóbbit a piaci verseny igencsak kordában tartja.
Így spóroltak a közlekedők
Ha az egyes hónapok fogyasztását az egy évvel korábbi árakon kellett volna finanszírozni, akkor januárban közel 10 milliárddal kellett volna többet fizetni a kutaknál. Ez a komoly összeg a második legkisebb 2014 novembere óta, vagyis az alacsony olajár hatása egyáltalán nem elhanyagolható a hazai gazdaság egészét tekintve.