A vártnál hamarabb kaphatja meg a Boeing-től az újabb repülőflottáját a Ryanair, ezért várhatóan túlteljesítik az eddig várt, egész évre vonatkozó utasforgalom-növekedésüket, mivel változatlanul erős keresletre számítanak.
A társaság a 2026-os pénzügyi évben több mint 3 százalékos növekedést prognosztizált, ami 207 millió utast jelent, szemben a korábbi, 206 millió utasra vonatkozó előrejelzéssel. A Ryanair hétfőn közölte, hogy az adózás utáni nyereség a második negyedévben 1,72 milliárd euróra emelkedett az előző évi 1,43 milliárd euróról.
A javított utasforgalmi célkitűzés a Boeing előrelépését jelzi, ami eddig nehezen tudta a gépeit időben leszállítani, ez pedig korlátozta a Ryanair jövőbeli kilátásait – írja a Bloomberg. Korábban az ír társaság volt az egyik leghangosabb kritikusa a Boeing-nek, mert a szállítások csúszása miatt többször is csökkenteniük kellett az utasforgalmi célkitűzéseiket.
A javuló tendencia mellett szól az is, hogy a múlt hónapban arról számoltak be a Ryanair vezetői, hogy stabilabb ütemben kapják meg a repülőgépeket, a várólistájukat szereplő további hat darab Max 8-as gépet már jóval a jövő nyár előtt leszállítja a gyártó, így a forgalom növekedése jövőre akár a 215 millió eurót is elérheti.
A Ryanair részvényei a dublini kereskedés elején 3,6 százalékot estek, majd a veszteségük nagy részét visszanyerték. A vállalat részvényei idén eddig körülbelül 37 százalékkal emelkedtek, míg a konkurens EasyJet és Wizz Air részvényei 14, illetve 27 százalékkal estek.
Bár a Ryanair szerint még túl korai lenne jelentős nyereség-előrejelzést adni a teljes pénzügyi évre vonatkozóan, arra számít, hogy teljes mértékben helyreállítja a tavalyi 7 százalékos jegyárcsökkenést, és „észszerű” nyereségnövekedést ér el az év során.
Még többen repülhetnek szinte ingyen, lassan olcsóbb lesz, mint a taxi
A Wizz Air beszámolt 14 milliárd eurós átalakítási programjának első fél évéről, az általános ügyfélelégedettség hat hónap alatt 10 százalékkal javult. „A legtöbb értékesítésünk közvetlen csatornákon keresztül történik, és azt javasoljuk az utasoknak, hogy mindig közvetlenül a saját felületeinken foglaljanak” – mondta lapunknak Silvia Mosquera, a Wizz Air ügyvezető alelnöke és kereskedelmi igazgatója a légitársaság londoni eseményén.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.