Előfizetéses szolgáltatást indít a Ryanair, egy megadott éves díj ellenében az utasok ingyenes helyfoglalást és utasbiztosítást kapnak, valamint havonta egy alkalommal kizárólag a tagok számára hozzáférhető akciós repülőjegyek között válogathatnak – erről adott hírt az ír diszkont légitársaság.
Az új „bérlet” kapcsán az airportal.hu szerint bejelentették, hogy
egy 79 eurós, azaz hozzávetőleg 31 500 forintnak megfelelő éves díjért indítanak Prime néven új előfizetői kedvezményrendszert.
Azt is jelezték, a tagok létszámát első körben 250 ezer főre korlátozzák, a programba pedig jelentkezési sorrendben lehet bejutni.
A társaság közlése szerint a 12 hónapos előfizetés részeként a tagok ingyenes utasbiztosítást kapnak azon útjaiknál, amikor Ryanairrel repülnek, emellett térítésmentesen vehetik igénybe a repjegyen felüli ülőhelyfoglalást.
Ezen túl évente 12 alkalommal a Prime-tagok exkluzív repülőjegy-ajánlatokból válogathatnak.
Azok, akik mind a 12 alkalommal igénybe veszik a kedvezményes repülőjegy-vásárlás lehetőségét, az éves előfizetési díj több mint ötszörösét, akár évi 420 eurót is megtakaríthatnak
– hívta fel a figyelmet a cég.
Megjegyezték, akik csak évi háromszor vásárolnak az exkluzív ajánlatokból, azok számításuk szerint 105 eurót spórolhatnak a 79 eurós éves tagsági díjhoz képest.
Egymásnak feszült a Ryanair-vezér és a miniszter a tömeges ritkítás miatt
Verbális viszályba torkollott egy üzletpolitikai nézeteltérés. A Ryanair húzása mögött a fapados társaság közelgő kivonulását gyanítják. Bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Egyre többen dolgoznak a debreceni szellemgyárban, a harmadik vezérigazgatót nevezik ki

Így lökik ki a kocsiból a tulajt a próbakör alatt - rémisztő, ami Magyarországon megy

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nagy Márton újabb ludast talált, itt lehet a következő árstop
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát
