A Mercedes-Benz hosszú története legjobb évét tudhatja maga mögött - értékelte a luxusautó-márka 2013-as évét Deiter Zetsche, a Daimler AG vezérigazgatója. A növekedési stratégiánk bevált - tette hozzá. Zetsche korábban letette a főesküt a patinás német cég befektetői előtt, hogy a csillagos logós márka 2020-ra visszaszerzi első helyét a luxusautók világpiacán. A királyi címet 2005-ben hódította el tőle a BMW.

A Mercedes 11 százalékkal, 1,46 millió autóra növelte értékesítését az elmúlt évben 2012-höz képest. Ez a legnagyobb bővülés 2010 óta. Az Egyesült Államokban 14 százalékkal kelt el több Mercedes, mint egy évvel korábban, miközben a világ második legnagyobb luxusautó-márkája, az Audi csak 13,5 százalékkal növelte értékesítéseit. Európában az előbbi márka majdnem hatszázalékos pluszt ért el, míg az utóbbi kicsit kevesebb, mint egy százalékost. Kínában a VW márkája növelte jobban eladásait.

Míg 2012-ben több mint 135 ezer autó volt a különbség a két márka között, addig 2013-ban kevesebb, mint 114 ezer. Az A- és B-Osztály modelljei és a CLA kupé kereslete 64 százalékkal ugrott meg.

Robbantott a CLA

A CLA segített a Mercedesnek abban, hogy bővítse vásárolóit a negyvenes évek vége és a hatvanas évek eleje között született úgynevezett nagy generáció, a hatvanas és a hetvenes évek közepe között született X generáció, valamint az ezt követő években született Y generáció tagjainak körében - mondja a Kecskeméten készülő autótól Sarwant Singh, a londoni Frost & Sullivan autóipari tanácsadó cég elemzője.

Ennek a típusnak köszönhetően tíz évvel csökkent az alapszintű Mercedesek vásárlóinak átlagéletkora a korábbihoz képest. A CLA megjelenését megelőzően a C-Osztályú autókat tartották a márka belépőmodelljének. A Daimler 2020-ig 13 olyan új típussal akar piacra lépni, amelynek nincs elődje a Mercedes kínálatában.

Az éves eladási adatok megjelenése után 0,8 százalékkal drágultak a Daimler részvényei a frankfurti tőzsdén. Az elmúlt 12 hónapban 45 százalékos árfolyam-emelkedést könyvelhetett el a vállalat.