Európa legnagyobb űripari cégcsoportjai előzetes megállapodást jelentettek be a műholdgyártás és -szolgáltatások terén elért egyesülésről hónapokig tartó tárgyalások után. Céljuk, hogy ellensúlyozzák Elon Musk tulajdonolta Starlink hegemóniáját, riválisaik elszabadult növekedését – adta hírül a Reuters.
Az Airbus, a Thalész és a Leonardo 2027-től egy új, franciaországi székhelyű vállalkozást hoz létre, amely az európai repülőgépipari eszközök legambiciózusabb együttműködése a 2001-es MBDA rakétagyártó létrehozása óta.
Roland Lescure francia pénzügyminiszter azt nyilatkozta, hogy a megállapodás
megerősíti az európai szuverenitást az intenzív globális verseny közepette.
Az összefogásból születő új vállalat 25 ezer embert fog foglalkoztatni, és a 2024-es adatok alapján 6,5 milliárd eurós (kb. 7,58 milliárd dolláros) bevételt fog elérni.
Ez átszámítva nagyjából 253 567 milliárd forintot jelent.
A vállalatok szerint öt év elteltével várhatóan sokmillió eurós szinergiákat fog generálni anélkül, hogy részletezték volna, hogyan érik el ezeket.
A részvényesek most akár két évig tartó tárgyalásokra is számíthatnak a kormányzatokkal, a szakszervezetekkel és az Európai Bizottsággal az üzletről, amely hatással lesz a Nagy-Britanniában és Németországban, valamint Olaszországban és Franciaországban folytatott tevékenységekre, ahová a vállalat székhelyét helyezik.
A szóban forgó vállalatok, amelyek már összesen 3000 munkahelyet szüntettek meg űripari üzletágukban, további elbocsátásokról nem tettek említést, de a vezetők azt ígérik, a hangsúly most a potenciális növekedésre fog irányulni.
A Project Bromo kódnevű tárgyalások a három repülőgépipari csoport között tavaly kezdődtek, hogy lemásolják az európai rakétagyártó MBDA együttműködési modelljét, amely az Airbus, a Leonardo és a BAE Systems tulajdonát képezi. Európa legnagyobb műholdgyártói régóta versenyeznek a geostacionárius pályán keringő komplex űrhajók építéséért, de hátrányosan érintették őket az olcsó, apró műholdak alacsony Föld körüli pályára való érkezése, nevezetesen a Musk SpaceX által épített, egyre terjedő Starlink hálózat.
A Thales és a Leonardo részvényei több mint 2 százalékkal emelkedtek, míg az Airbus részvényei töredékesen emelkedtek a korai kereskedésben a hír nyomán.